Kane a chicagói hős

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.05.13. 00:43
Címkék

„Két éve játszom a ligában, és tudtam, nem az a kérdés, szerzek-e mesterhármast, hanem hogy mikor jön el a nagy nap. Azt hiszem, ennél jobb alkalmat nem találhattam volna” – így szólt a magabiztos Patrick Kane nyilatkozata a Chicago Vancouver elleni főcsoport-elődöntőjének hatodik meccse után. A 20 éves amerikai vezérletével háromszor állt fel egygólos hátrányból a hazai pályán játszó Chicago, amely 7–5-ös győzelmével elsőként harcolta ki a főcsoportdöntőbe jutást. Kane mellett a 21 éves Jonathan Toews remekelt, két gólja közül a második az őrült utolsó tíz percben esett, amikor a Blackhawks 4–5 után lőtt zsinórban három gólt. A szurkolósereg – amely a szezonban éppen ezen a meccsen lépte át az egymilliós álomhatárt – elképesztő ünneplést rendezett, ami nem csoda, hiszen a csapat 1996 óta először jutott a főcsoportdöntőbe.

Keleten szintén fordulatos meccset játszott Pittsburghben a továbbjutásért küzdő Penguins és a 2–0-s összetettbeli előnyét elszóró Washington: először a Pittsburgh vezetett, majd a Washington, aztán még kétszer fordult a kocka, mire a rendes játékidő végén, 4–4-nél mindkét csapat óriási tűzijátékot rendezett ellenfele kapuja előtt. A párharc harmadik hosszabbításában aztán Dave Steckel döntött, a Capitals 27 éves centere – aki az előző meccs ráadásában ajtó-ablak helyzetben rontott – kiharcolta a hetedik összecsapást. Volt miből hitet meríteni a washingtoni összecsapásra: a kapura lövések tekintetében 42–24-es hátrány ellenére nyert a Caps úgy, hogy Alekszandr Ovecskin nem is lőtt gólt.

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
27 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
49 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
52 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
58 perce

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik