Ovecskin odalépett

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.05.09. 23:43
Címkék

Szimeon Varlamov rájátszás-pályafutása első rossz meccsét játszotta, s ez éppen elég volt ahhoz, hogy a Pittsburgh Penguins kiegyenlítse a Washington Capitals elleni párharcot (2–2) a Keleti főcsoport elődöntőjében.

A Washington 21 éves kapusa 1.64-es gólátlagot produkált eddig a rájátszásban, ám a két csapat magyar idő szerint szombat hajnali összecsapásán váratlanul összezuhant: egyik védhető lövést a másik után szedte be, így 5–3-ra győzött a hazai pályán szereplő Penguins.

A Capitals szupersztárja, Alekszandr Ovecskin sem parádés teljesítményével vétette észre magát: jegyzett ugyan egy gólpasszt, ám teljesítménye amiatt marad emlékezetes, hogy súlyos sérülést okozott a Penguins legjobb hátvédjének, Szergej Goncsarnak. A két orosz egy ártalmatlan szituációban korcsolyázott szembe, Ovecskin ütközni próbált, Goncsar pedig ki akart térni a bodicsek elől, és a csatár nem igyekezett visszahúzni a lábát, így eltalálta a bekk térdét. A védő hatalmasat repült, majd egy percen át próbált talpra állni – hiába, s végül betámogatták az öltözőbe. Elvesztése nagy érvágás a Penguinsnek, amely a szombat esti, lapzártánk utáni ötödik találkozóra már Goncsar nélkül állt ki.

„A térdünk találkozott, de szerencsétlen eset volt – nem akartam sérülést okozni” – védekezett Ovecskin, míg pittsburghi oldalon másképp látták az esetet. „Ütközni lehet, de Ovecskin sokszor odalép, és otthagyja a lábát. Kimondottan arra utazik, hogy sérülést okozzon” – dühöngött a Pittsburgh hátvédje, Brooks Orpik. A meccsen a játékvezető egyébiránt két perccel torolta meg Ovecskin akcióját.

A másik pénteki mérkőzésen a Carolina Hurricanes parádés záró harmadot produkálva 4–1-re győzött a Boston Bruins ellen, és már 3–1-re vezet a párharcban.

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
16 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
16 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
24 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
40 perce

Ökölvívás: három magyar lány elődöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Rekorddöntést és nagy helyzeteket láthattunk Almatiban, gólt nem – megvan a Kajrat első pontja a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik