Mázlis Kacsák

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.05.07. 00:02
Címkék

Az Anaheim Ducks lépéselőnybe került az NHL Nyugati főcsoportjának elődöntőjében a Detroit Red Wingsszel szembeni párharcban, de a magyar idő szerint szerda hajnalban aratott 2–1-es győzelemhez jó adag szerencsére is szüksége volt a Kacsáknak.

A Ducks eleve úgy egyenlített a párharcban, hogy a második meccsen a harmadik hosszabbításban szerezte meg a kissé potyaízű győztes gólt: Todd Marchant vérszegény lövéséből talált utat a korong Chris Osgood kapujába. A harmadik összecsapáson aztán a második harmad közepén már 2–0-ra vezetett az Anaheim (ez volt a párharc történetének legnagyobb különbsége…), mielőtt a Wings rohamra indult volna. A Detroit előbb Henrik Zetterberg révén szépített, majd végigtámadta az utolsó felvonást (a 18 lövés három ellenében mindent elárul). Aztán 69 másodperccel a vége előtt egyenlítettek – legalábbis azt hitték…

Ugyanis a kapu elé visszatett korong átcsúszott a Ducks kapusa, Jonas Hiller alatt, és megpihent a kapuvonal előtt, a bevetődő Marián Hossa pedig a ketrecbe tuszkolta. Csakhogy a játékvezető érvénytelenítette a találatot, merthogy épp abban a pillanatban fújt a sípjába, amikor Hossa ütője a pakkot érintette. Hogy miért? Mert a kapu mellől, ahol állt, nem látta a korongot, és azt hitte, beszorult Hiller alá!

„Megesik az ilyesmi. Nyilván rendkívül idegesítő, de túl kell lépnünk rajta” – törődött bele a megváltoztathatatlanba Hossa, míg Hiller elismerte, ez bizony mázli volt. „Azt sem tudtam, hol van a korong, csak az ismétlésben láttam, mi történt – valóban korán sípolt a bíró. De az embernek ki kell érdemelnie a szerencsét is, és mi az egész meccsen keményen küzdöttünk, úgyhogy ez kijárt nekünk” – szögezte le az egyébként svájci illetőségű kapus.

A Detroit az első idegenbeli vereségét szenvedte el az idei playoffban, és ha magyar idő szerint péntek hajnalban ismét kikap Anaheimben, a Stanley-kupa védője a kiesés szélére kerül. A Ducksnak ellenben elsősorban amiatt kell aggódnia, hogy a hátvéd James Wisniewski kórházba került, miután néhány másodpercen belül előbb egy lövés találta bordán, majd Tomas Holmström könyökölte fejbe.

A másik szerda hajnali meccsen a parádézó kapus, Roberto Luongo vezetésével a Vancouver Canucks Chicagóban is győzni tudott, és visszavette a pályaelőnyt.

Legfrissebb hírek

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról

Labdarúgó NB I
1 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
4 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
18 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
1 órája

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
1 órája

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
1 órája

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik