Júniusban ismét szállítanak

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék
A júniusi szegedi világkupaversenyre egyedülálló reklámfilmet forgatott a magyar szövetség: pekingi olimpiai bajnokaink, Janics Natasa, Kovács Katalin és Vajda Attila akcióhősnek álltak.

Szaltók, vetődések, ugrások, svéd szekrény, zöld háttér és számítógépes trükkök. Az elmúlt hetekben három napon (két próba- és egy forgatási nap) ezek töltötték ki Kovács Katalin, Janics Natasa és Vajda Attila idejét.

A kajakos lányok és a kenus fiú ugyanis a honi szövetség legújabb, A szállítók című, igen látványos reklámfilmjét forgatták, amely mintha egy akciófilm ajánlója lett volna, épp csak a főszereplők itt aranyérmeket szállítottak – ahogyan a világversenyeken már megszokhattuk tőlük. A mostani kisfilmmel a június 5. és 7. között rendezett szegedi Mol kajak-kenu világkupának akarnak hírverést csapni, amelyre a belépés ingyenes lesz, hogy minél többen követhessék testközelből a „szállítást.”

A forgatás nem ment zökkenőmentesen, de – a főszereplők egybehangzó állítása szerint – megérte a fáradságot. „Remek lett a film. A forgatás elején ugyanakkor érződött, hogy régen voltam tornaórán, de aztán én is

belejöttem az ugrálásba – árulta el Kovács Katalin. – Natasa és Attila vagányabban, jobban mozgott nálam, nem csoda, hogy csak én sérültem, szerencsére csak könnyebben.”

Azért Janicsnak sem volt könynyű dolga. „Izomlázam volt szinte minden porcikámban – mit mondjak, nem volt mindig kellemes így hajóba ülni, de ki lehetett bírni. Előtte voltam Olaszországban, Josefa Idemnél edzőtáborozni, és rengeteget tanultam tőle, egy nap is kevés lenne elmesélni mindent. Ráadásul nagyon jó erőben is van, pedig lassan negyvenöt éves… Az utóbbi időben Katival is együtt eveztünk, és ezek a tréningek is jól sikerültek: a vízre szállás után rögtön jól ment a hajó, pedig tavaly ilyenkor például nem így volt” – árulta el a háromszoros olimpiai bajnok.

A reklámfilmet 12 ezer alkalommal vetítik majd a mozikban a filmek előtt, azzal a nem titkolt céllal, hogy ne csak a szegedi világkupához, de magához a sportághoz is kedvet csináljon. Baráth Etele szövetségi elnök elmondta, a szervezet új stratégiájának része, hogy növelje a sportág tömegbázisát.

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
14 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
15 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
23 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
38 perce

Ökölvívás: három magyar lány elődöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Rekorddöntést és nagy helyzeteket láthattunk Almatiban, gólt nem – megvan a Kajrat első pontja a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik