Czink tovább menetel

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 01:04
Címkék

Folytatja jó szereplését Czink Melinda az egymillió dolláros charlestoni WTAversenyen: a világranglista 82. helyén álló magyar teniszező a második fordulóban is győzött, és ismét hazai közönség előtt szereplő játékost múlt felül: Vania King (121.) kapitulált előtte.

Czink már az első szettben is magabiztosan játszott, szoros adogatójátékokat követő 4:4 után elvette a húszéves amerikai adogatását, és 38 perc alatt nyerte meg 6:4-re a felvonást. A második játszmát is brékkel nyitotta, és csak 4:0 után veszített játékot.

Az előnyt könnyedén őrizte, King a saját szerváit még hozta, de ennél többről nem is álmodhatott: a 26 éves magyar teniszező első meccslabdáját kihasználva 72 perc alatt győzött 6:4, 6:2-re.

Czinkre a nyolcaddöntőben a negyedik kiemelt, világranglista-10. orosz Nadja Petrova vár – az ő legyőzése már bravúr lenne a javából.

Közben a férfiaknál végre a legjobbak is ütőt ragadtak a 2.75 millió eurós montecarlói viadalon. A legendás mesterversenyen egyhuzamban ötödik győzelmére készülő Rafael Nadal kissé botladozva rajtolt: a spanyol világelső váltogatta a remek megoldásokat és a hajmeresztő hibákat, de így is 6:2, 6:3-ra legyőzte az argentin Juan Ignácio Chelát.

„Néhány játékban jól ment, másokban szörnyen – hullámvasutazás volt az egész meccs” – mondta a mérkőzés után Nadal, akinek az ecuadori Nicolás Lapentti lesz az ellenfele a legjobb 16 között. (Lapentti egyébként maga is érdekes meccsen van túl, de hát Marat Szafinnal általában mindenki ilyeneket játszik: az orosznak „sikerült” kikapnia 7:6, 2:6, 7:6-ra, és mindkét rövidítést 8–6-ra bukta el.)

Roger Federer is győzelemmel kezdett: az olasz Andreas Seppit verte meg 6:4, 6:4-re – az idén már harmadszor. A hétvégén megnősült svájci csak tíz napja készül a salakszezonra, és elégedett a teljesítményével.

„Már találkoztunk kétszer ebben az évben, legalább tudtam, mire számítsak. Viszont kilenc hónapja kemény pályán teniszezem, ahol egyszer sem dobja meg a talaj a labdát, így most volt mire figyelni: többször röptéztem, hogy ne pattanjon rosszul”– árulta el Federer, akinekkövetkező fordulóbeli ellenfele honfitársa, Stanislas Wawrinka lesz.

Eredmények a 19. oldalon

Legfrissebb hírek

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
1 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
14 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
59 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
59 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
59 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik