Raúl 300 diadalnál jár a bajnokságban

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék
A Real Madrid nem tehetett mást – miután a Barcelona szombaton megnyerte bajnokiját a Recreativo ellen –, hozta a kötelezőt, s ugyanúgy 2–0-ra győzött a Valladolid ellen, mint legfőbb riválisa soros vetélytársával szemben.

Hozták a kötelezőt. „Túl nagy volt a nyomás rajtunk, mert tudtuk, hogy nem hibázhatunk. Ez óriási lelki terhet jelent, játékosaim mégis jól kezelték a helyzetet. Eredményeink önmagukért beszélnek” – értékelt Juande Ramos, a Real Madrid edzője a Valladolid elleni meccs lefújása után.

Igaza van a szakvezetőnek, játékosai kezelték a helyzetet. Valamiért az ilyen meccseket általában megnyerik a nagycsapatok. Igaz, csak azok, amelyek megharcolnak a győzelemért. Márpedig a Madrid Juande Ramos decemberi érkezése óta nem először szenvedett meg a győzelemért, de mint a Sevillával sikert sikerre halmozó tréner állítja, a győzelmeket sohasem kell megmagyarázni. Ramos vezetésével – aki a Camp Nouban mutatkozott be, s ott elbukott – a következő 15 meccséből 14-et megnyert a királyi klub!

Predrag Mijatovics sportigazgató úgy számol, a hátralévő nyolc meccsből hetet meg kell nyerni, köztük a május harmadikai el clásicót a Barcelona ellen a Bernabéuban, s akkor a csapat megvédheti bajnoki címét.

Nem vitás, a következő hétvégén a Valencia–Sevilla meccsel kezdetét veszi a rangadók sora, ezt követően négy játéknapon belül megmérkőzik egymással a Barcelona, Real Madrid, Valencia, Sevilla, Villarreal ötös fogat, azaz a bajnokság krémje. Mire annak a sorozatnak vége, megtudjuk azt is, kitartott-e a Barcelona előnye, s ki ülhet a trónra.

Addig azonban az ilyen meccseket, mint a Madrid Valladolid elleni találkozója, meg kell nyerni, hogy legyen értelme egyáltalán a rangadóknak. Amikor a Valladolid legutóbb a Bernabéuban vizitált, hetest kapott! Ezúttal nem kapott, sőt a vendégek az első félidőben két góllal is vezethettek volna, ám nem használták ki lehetőségeiket, s a félidő lefújása előtt nem sokkal megvillant Gonzalo Higuaín – két védő között bújt ki utolérhetetlenül –, középen pedig felbukkant Raúl, aki közelről bekotorta az argentin centerezését.

A fehérek legendás kapitánya tizenötödször volt eredményes az idényben a Primera Divisiónban, ezzel újabb győzelemhez segítette csapatát, ő maga pedig újabb káprázatos rekordot mondhat magáénak: ez volt a háromszázadik mérkőzés, amelyet követően nyertes csapat tagjaként vonulhatott le a pályáról! Ez ennél többször csak Andoni Zubizarretának (333) és Manolo Sanchísnak (312) sikerült a spanyol élvonalban.

Raúl ebben a szezonban már áttört egy-két álomhatárt: lejátszotta ötszázadik meccsét az élvonalban, s ő lett a világ legeredményesebb futballklubja történelmének legjobb góllövője. Ha minden összejön, egy esztendő múlva behozhatja a győzelmek tekintetében előtte állókat – bár Zubizarreta esetében ehhez nyilván óriási ütemben kellene folytatnia a menetelést. „Mindegy, ki lövi a gólt, az a lényeg, hogy a csapat győzzön. Meggyőződésem, utolérhetjük a Barcelonát, akármilyen jól is játsszon, hiszen neki ott van még a Bajnokok Ligája. Nagyon kemény hónapja lesz” – mondta Raúl, bár utóbbi félmondatában az is benne lehet, hogy nem lenne boldogtalan, ha az elitligában még neki is lenne dolga.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
34 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
1 órája

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
2 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik