Félve nem lehet

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.04.06. 11:27
Címkék

Aki járt már Salamancában, sosem feledi. Bűbájos, varázslatos kisváros. Aki járt már Salamancában kosárlabdameccsen – nőin –, szintén emlékezni fog arra, amit átélt. A spanyol drukkerhad – kéklett az egész lelátó – nem átallotta megtapsolni az ellenfeleket, amikor az eredményhirdetésnél a soproniak felálltak a dobogóra, percekig zúgott a spanyol torkokból a „Sopron, Sopron!”. De maguk a salamancai kosárlabdázók sem estek letargiába, amikor eldőlt, hogy nem lesz az övék a trófea. Ott tomboltak a pálya közepén a Szpartakkal együtt a lefújás után. Van egy hihetetlenül képzett szakvezetőjük, ráadásul tökéletes úriember, José Ignácio Hernández, aki minden terhet levett lányai válláról, még mielőtt feldobták volna a labdát a final fourban. Történetesen a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron volt az ellenfél az elődöntőben. A magyaroktól senki nem várta, hogy bekerülnek a legjobb négy közé. (Csupán összehasonlításul: a Jekatyerinburg éves költségvetése 20 millió dollár, a Szpartaké 13, a Soproné 1.2.) Minden dicséretet megérdemelnek tehát a soproniak, amiért bekerültek a final fourba. Aki Bourgesban nyerni képes, feltétel nélkül megérdemli, hogy ott lehessen az elitmezőnyben. Ám amit Salamancában nyújtott a magyar csapat, az hagy némi hiányérzetet az emberben. Ugyanis a Halcon Avenida elleni elődöntőt Sopronban egészen biztosan, semleges pályán pedig jó eséllyel megnyerte volna az MKB. Az a plusz hiányzott Székely Norbert tanítványaiból, amely akkor szokott „hozzáadódni” a játékhoz, ha minden körülmények között – akkor is, amikor jön az igazi tét – mindent képesek kihozni magukból. Ha nem esnek pánikba attól, hogy hatezren üvöltenek a lelátón, hanem feldobja őket. Maga Amber Holt világított rá a lényegre még az elődöntőt követő sajtótájékoztatón: „Félve léptünk pályára, azért kaptunk ki”. Félve pedig nem lehet egyetlen sportágat sem űzni.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
28 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
1 órája

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
2 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik