Koló emlékére

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

Egyszerre szomorú és örömteli apropóból tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a Magyar Kajak-kenu Szövetség székházában. A felszólalók legtöbbje könnyeivel küszködött, amikor Kolonics Györgyről, s a róla elnevezett, most létrehozott alapítványról beszélt.

„Mindannyian ismertük Kolót, emberi nagyságát, az alapítványnak az az egyik feladata, hogy azok is megismerjék, akik még meg sem születtek” – mondta Baráth Etele, a szövetség elnöke.

Az elöljáró hozzátette, bárkit keresett meg, azonnal vállalta, hogy részt vesz az alapítvány létrehozásában.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Angyal Zoltán, korábbi szövetségi kapitány, aki annak a reményének adott hangot, hogy a fiatal sportolók is érzik majd, milyen tiszta szándék vezérelte a létrehozókat – éppen olyan tiszta, mint amilyen a tavaly elhunyt kétszeres olimpiai bajnok sportoló volt.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára visszaemlékezett arra, hogy a magyar csapat a pekingi olimpián megfogadta, ápolni fogja Kolonics és az ugyancsak nem sokkal a játékok előtt elhunyt Gerevich György vívóedző emlékét, így a MOB elsőként csatlakozott az alapítványhoz, amelyet a jövőben is támogat.

A Kolonics oldalán Atlantában olimpiai aranyat szerző Horváth Csaba arról beszélt, hogy Koló a kenuzás iskolateremtő egyénisége volt, s halála után egykori társai eldöntötték, létrehozzák a róla elnevezett alapítványt – ezzel segítve a jövő fiataljait abban, hogy továbbvigyék a klasszis örökségét.

A mindenkori utánpótlás-bajnokság, illetve a Magyarországon rendezett világkupaversenyek kenu 500 méteres futamai Kolonics György nevét viselik majd.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
3 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
51 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
57 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik