Szuperligát terveznek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:22
Címkék

Érdekes elképzeléssel rukkolhat ki a legnagyobb klubokat magába foglaló G14 feloszlatása után létrejött Európai Klubok Szövetsége. A 137 tagot tömörítő szervezet felvetette egy, a kontinens csapataira kiterjedő Szuperliga létrehozását. Lapértesülések szerint a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa (ősztől Európa-liga) helyébe lépő vetélkedés három 20-22 csapatos osztályból állna, amelyekből három-négy együttes esne ki, illetve jutna fel, a legalsó osztályba selejtezők útján lehetne bekerülni. Az még nincs tisztázva, hogy az együttesek oda-vissza játszanának-e egymással, de valószínűleg lenne alapszakasz és rájátszás is. Húszcsapatos divíziókkal és negyeddöntővel kezdődő kieséses szakasszal számolva ez még mindig legalább 24 találkozót jelentene idényenként (a BL-ben a döntővel együtt selejtezők nélkül maximum 13 meccset játszhat egy klub), ezért olyan – valljuk be, a valóságtól „kissé” elrugaszkodó – felvetés is született, amely szerint csökkenteni kellene a nemzeti bajnokságok létszámát. A krízistől tartó klubok költséghatékony megoldásként is tekintenek az elképzelésre, ám a felvázolt rendszer szerint megalapozottak azok a kétségek, amelyek szerint ezzel tovább nőne az elit és a kiscsapatok közötti szakadék. Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke egyelőre nem foglalt állást az ügyben, de jelezte, a szervezet meghallgatja az ötletet.

„Mindenki ismeri az európai kupasorozattal kapcsolatos elképzeléseimet, ám a világ folyamatosan változik, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül – nyilatkozta a francia sportvezető. – Ha rajtam múlna, visszatérnék a régi rendszerre, és csak kieséses párharcok lennének, de ha a klubok tárgyalni akarnak velünk, meg kell hallgatnunk őket, és majd utána döntünk, hogy mit tegyünk.”

Legfrissebb hírek

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 perce

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
29 perce

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
1 órája

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik