És mégis mozog a kéz

A magyar vízilabda-válogatott életét rendre megkeserítő szerb (-montenegrói, jugoszláv) válogatott játékosa, Danilo Ikodinovics beszélgetésünk előtt hangsúlyozta: ez az első nagy-interjú, amelyre ráállt, még Szerbiában sem elegyedett szóba hosszú időre az újságírókkal. Egy-egy közszereplése során persze válaszolt a hirtelenjében feltett kérdésekre, de ha lehet, kerüli a nyilvánosságot. A beszélgetés során egyetlen kérdést sem került meg, sőt még mosolyogni is tudott.

Hogy érzi magát a bőrében?

A körülményekhez képest egészen jól – válaszolta Danilo Ikodinovics, aki pénzbüntetéssel és motorosjogosítványa bevonásával megúszta a bírósági tárgyalást. – December óta két fontos operáción estem át Párizsban, és egy műtét még biztosan vár rám. A hangulatomon sokat javított, hogy egy hete, a balesetem óta először vízben voltam.

Mit mondanak az orvosok, és miben bízik ön?

Jelenleg vállból tudom mozgatni a kezem, de semmi másra nem képes. Az orvosok úgy tartják, harminc-negyven százalékban visszanyeri funkcióit a karom, én hatvanban bízom: a testemhez képest kilencven fokban szeretném elemelni, és azon leszek, hogy a könyökömet is be tudjam hajlítani. Sajnos a tenyér és az ujjak mozgatására nincs remény. Egy biztos, mindig is optimista voltam, s ha arra gondolok, hogy nem haltam meg, hogy a jósolt hat helyett csak két hónapot feküdtem kórházban…

Sohasem keseredik el?

Akadnak nehéz pillanatok, ha éppen egyedül vagyok. Miért történt meg? – kérdezem ilyenkor magamtól.

Tényleg, miért? Istenfélő emberek magától értetődő természetességgel mondják, hogy mindennek megvan az oka, célja, semmi sem véletlen.

Nem hiszem, hogy sorsszerűen következett volna be a baleset. Életemben mindenért vállaltam a felelősséget, ezúttal sincs másként.

Miért száguldozott százhetvenhárommal, ilyen eszeveszett tempóban?

Gyerekkorom óta szerettem a motorokat, szenvedélyemmé vált a sebesség. Nem tudom megmondani, miért mentem ilyen gyorsan, csak azt, hogy nagyon felelőtlenül cselekedtem.

Emlékszik arra a napra? Mi előzte meg a bajt?

Délelőtt kemény edzésen vettem részt a válogatottal, azt hiszem, négy-öt nap lehetett hátra az Európa-bajnokságig. A tréning után motorra pattantam, a barátaimmal találkoztam Zrenjanin-ban. A baleset előtt két-három órával történtekre még emlékszem, aztán semmi másra.

Tisztában van vele, ha nem a világ egyik legjobb pólósaként éri a baleset, egyszerűen amputálják a karját?

Elismerem, létezik hierarchia, és aki magasabban helyezkedik el, többet ér, mint a másik ember. Sokan vannak, akik nálam is kivételezettebbek. Közvetlenül a történtek után persze nem tudtam ezen filozofálni, hiszen több mint egy hónapig élő halottként feküdtem.

Álmodott azóta a pólóról, arról, hogy szétszaggatja a hálót?

(Felnevet.) A csaknem kilenc hónap alatt egyetlenegyszer álmodtam a vízilabdáról, de csupán annyira emlékszem, hogy meccset játszom – semmi konkrétum. Ennyi… Annál többször képzelem el, hogy mozgatni tudom a kezem.

Azt mondják, és nincs ebben semmi misztikus, hogy amit a sors innen elvesz, amott másképpen visszaadja. Hisz benne?

Az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett. Sokszor éreztem azt, hogy mindenre képes vagyok, még repülni is, aztán tessék, most leereszkedtem a földre. De valóban rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, a baleset rávilágított, valójában milyenek az egyes emberekhez fűződő kapcsolataim, kire számíthatok. Kiderült, milyen hatalmas a feleségem, Natasa szeretete, szerelme. Állandóan velem volt, a lábamnál aludt.

Megerősíttetett a kapcsolatuk?

Így is mondhatjuk, de eleve nagyon erős a minket összetartó kötelék – lám, egy ilyen borzalom sem tudott lazítani rajta!

A magyar válogatottól is megkeresték a nehéz időkben?

Nagy figyelmet, egy aláírt labdát is kaptam a magyar játékosoktól. Benedek Tibivel, korábbi reccói csapattársammal személyesen is találkoztam Belgrádban, amikor az olaszok nemzetközi tornán jártak ott. Elsősorban a medencén kívüli szép élményeinket elevenítettük fel. Tibit nagyon kedvelem, nemcsak fantasztikus játékos, hanem remek ember is. S ki ne hagyjam Madaras Norbit, folyamatosan érdeklődik az állapotom felől.

Mikor járt legutóbb mérkőzésen?

Januárban, a szerb–francia Világliga-találkozón. Később a Partizant is szerettem volna látni az Euroligában, de letettem róla, mert még túlságosan nagy a média érdeklődése irántam. Sajnos negatívak a tapasztalataim.

Hogy bírta ki?

Ne higgye, hogy savanyú a szőlő, nem éreztem olthatatlan vágyat a játék iránt! Az olimpiai arany kivételével mindent elértem, igaz, négy-öt év póló még belefért volna.

A még nyomasztó ködön áttekintve mit lát? Hol bontakozik ki az új utat kereső Danilo Ikodinovics alakja?

Nehéz kérdés… A sportban látom magam, de most a gyógyulás az elsődleges. Egy év múlva már tisztul a kép. Több mint húsz éven át műveltem, nem csoda, hogy csakis a póló jöhet szóba. Nem akarok én mindenféle magánvállalkozásba fogni.

És ha meghallja a duruzsoló motor csábító szirénhangját?

A vágy nem illant el belőlem a motorozás iránt, de akkor sem ülnék nyeregbe, ha a kezem engedné. Tanultam az esetből, amely ráébresztett a felelőtlenségemre. Valamit vissza kell adnom a feleségemnek és a kislányomnak, a kétéves Hanának, amiért annyi szenvedést okoztam nekik tettemmel.