Szávay újra a régi

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék

A párosbeli gyors kiesés után egyesben jól kezdett a világranglista-27. Szávay Ágnes a 4.5 millió dolláros Indian Wells-i WTA-tornán. A 22. kiemelt teniszező alig 74 perc alatt 6:2, 6:2-re győzött a romániai Gallovits Edina (66.) ellen, s ami még fontosabb, remek játékkal. Csak a második szettben kellett kicsit izgulnia, amikor 4:1 után a temesvári hölgy is elvette a szerváját, de Ági ezúttal nem ingott meg, ahogy mostanában oly sokszor, s magabiztosan behúzta a meccset.

„Sok pozitívuma volt a mérkőzésnek. Kiegyensúlyozottan játszottam, nem ingadoztam, elmaradtak a korábbi időszakot jellemző hullámvölgyek. Jobban mozogtam, kevesebb hálót ütöttem, mint az elmúlt hónapokban” – árulta el az igencsak jó hangulatú Szávay a mérkőzés után. Ráadásul a magyar lánynak a következő fordulóban sincs különösebben nehéz ellenfele: a selejtezőből feljutó Kristina Barrois (83.) vár rá magyar idő szerint várhatóan valamikor hétfőn este. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni a német teniszezőt, elvégre egy 6:1, 6:2-es és egy 6:2, 6:2-es győzelme van eddig a főtáblán, utóbbit ráadásul a 11. kiemelt Alizé Cornet ellen aratta.

Legfrissebb hírek

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
5 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról

Labdarúgó NB I
7 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
9 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
23 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
1 órája

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
1 órája

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik