„Nyerünk vasárnap”

H. B., S. J.H. B., S. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.14. 01:47
Címkék

A BL-elődöntőbe jutásért és a csoportelsőségért küzd vasárnap (17.15, tv: Viasat3) a Győri Audi ETO, amelynek Vérten Orsolya újra egyik vezéregyénisége lehet a Krim Ljubljana elleni összecsapáson. „Nyertünk az első mecscsünkön Ljubljanában, s nyerünk vasárnap itthon is – bizakodott a válogatott balszélső, aki a hét elején lázas beteg volt, de szerdától már együtt edzett társaival. – Nem csupán az a célunk, bogy bejussunk a BL-ben a négy közé, hanem hogy csoportelsőként végezzünk, vagyis a másik ágon a második helyen végzővel találkozzunk az elődöntőben. A Ljubljanát Európa egyik legerősebb csapatának tartom, de a Győr erősebb, mert egységesebb és nagyon színes a taktikai repertoárja. A szlovén bajnok főleg középen masszív, de szélsői is veszélyesek, nagyon kell rájuk figyelni. A Krimnek is nagy a tét, mert papíron még van esélye a továbbjutásra, de szerintem velünk együtt a Valcea fog elődöntőbe kerülni.” A győrieknél mindenki egészségesen várja a vasárnapi csatát, mert Görbicz Anita derékfájdalmai elmúltak. A Ljubljanában nem védhet a válogatott Triffa Ágnes, aki éppen a Győr elleni BLmeccsen szenvedett súlyos szemsérülést. Állapota azóta fokozatosan javult, de csak két-három hét múlva kezdheti újra az edzéseket. A csapat másik magyar válogatott játékosa, Mörtel Renáta az első találkozón csak heteseket lőtt, mert a meccs előtt lázas beteg volt, s legyengült. Azóta viszont a válogatottban és a BL-összecsapásokon is bizonyította, visszaszerezte remek formáját. A győriek tudják, a hajdani ETO-játékosra különösen kell vigyázniuk.

Legfrissebb hírek

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
35 perce

Varga Zsolt mentális gyakorlatokra építene a férfi vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
38 perce

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
45 perce

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
53 perce

Dán ellenféllel szemben javíthat a Falco a kosár Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

NS-képeslap: sokkal több mint egy atlétikai stadion!

Atlétika
1 órája

Darts: Nem akartam mást nézni a tévében, ha én is ott lehetek – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
1 órája

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik