Hitellel indulnak a hitelükért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.03.09. 23:51
Címkék

Holland lapértesülések szerint a Feyenoordnak bankkölcsönt kellett felvennie, hogy az idény végéig tudja folyósítani játékosai fizetését. A 2008-as Holland Kupa-győzelmet leszámítva gyászos napokat élő egykori BEK-győztes az idén már akkor is örül, ha kijut a nemzetközi kupaporondra (jelenleg tizedik az Eredivisie-ben), a kupából már régen kiesett (a Heerenveen a De Kuipben ütötte ki 3–0-ra), az UEFA-kupa csoportköréből pedig pont nélkül zuhant ki.

„Sajnos nagy a nyugtalanság, a klubon kívüli, önmagukat fontosnak gondoló személyek úgy érzik, minden információt egyből meg kell osztaniuk a külvilággal – jelentette ki egybehangzóan a két klubigazgató, Eric Gudde és Onno Jacobs. – Nem csupán a Feyenoordnak, hanem sok más klubnak is voltak nehézségei az elmúlt három hónapban. Nem tagadom, bennünket is érintettek a likviditási problémák. A csalódást keltő eredmények hatással voltak a merchandisingból származó bevételeinkre is, ami tovább rontotta az amúgy is gyászos futballévünket.”

Az első hírek szerint a Feyenoord adósságállománya megközelíti a 20 millió eurót, és ennek csökkentése csak külső források bevonásával lehetséges. Jótékony hatással lenne a költségvetésre, ha a klub két év után be tudná hajtani a Racing Santandertől az Ebi Smolarekért neki járó 2.25 millió eurót. A lengyel támadót a német Dortmund adta el a spanyol egyletnek, de egy korábbi megállapodás szerint a vételár fele a Feyenoordot illeti. Csakhogy a Santander még mindig nem fizetett, ezért a rotterdamiak bevonták az ügybe a nemzetközi szövetséget. A FIFA már jelezte, hogy tárgyalásokat kezdeményez, de még egyetlen konkrét időpontot sem tűzött ki.

Sokkal kézzelfoghatóbbnak tűnik néhány tehetős drukker felajánlása, akik hatvanmillió eurós gyorssegélyt lennének hajlandóak folyósítani. Csakhogy ennek ára van: egy vagy több helyet kérnek érte a klub felügyelőbizottságában. Alapesetben persze, mert egybehangzó rotterdami lapvélemények szerint hosszabb távon akár a teljes irányítást is a kezükbe vennék.

A harmadik, a jelen gazdasági válsága miatt talán kevésbé üdvözítő megoldás a piacképes játékosok áruba bocsátása lehet. Rontja az esélyeket, hogy minden bizonnyal csökken a futballisták értéke, ráadásul a mai Feyenoordban senki sincs, akire egyből lecsapnának a tehetős nyugati egyletek. A bántás legkisebb szándéka nélkül: még ma is a nyugdíj felé közeledő Roy Makaay, Giovanni van Bronckhorst kettősért lehetne a legtöbb pénzt elkérni, a többiek inkább jókor születtek, és azért viselhetik a Feyenoord-dresszt.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
55 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik