Márciusban újrakezdik

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 00:33
Címkék
Február 8-án, a 22. fordulóban a Barcelona legyőzte a Sporting Gijónt, és ismét a megszokott, 12 pontos előnnyel vezetett a Real Madrid előtt. Egy hónap sem telt el azóta, s a két óriás közti különbség négypontosra olvadt.

Bizonyára sokan megmoso lyogták Juande Ramost, amikor a kispadon Bernd Schustert váltva decemberben kijelentette: kilencpontos hátrány (meg ötödik helyezés…) ide vagy oda, igenis utolérhetik a Barcelonát. A spanyol mester ráadásul éppen az el clásico előtt állt, amelyet aztán el is veszített új együttesével, de még ekkor, az immár 12 pontos hátrány dacára is ledolgozhatónak nevezte a tetemes hátrányt.

S tessék: Ramos azóta tízből tíz bajnokit nyert meg a Reallal, miközben a Barca hét diadal után egy döntetlennel, majd egymás után két vereséggel gyakorlatilag nyílttá tette a spanyol bajnokságot. A katalánok vasárnap este szenvedő alanyai voltak egy kétségkívül frenetikus mérkőzésnek (Atlético Madrid, 3–4), s a kudarc után szinte minden fórumon az a vita tárgya, hogy akkor most összeomlanak-e, megnyitva az utat a talajvízként feltörő Real előtt, vagy csupán kisiklásról van szó, s újabb nagy menetelés kezdődik. Pep Guardiola, a gránátvörös-kékek mestere utóbbit jövendöli.

„Senki sem mondta, hogy egyszerű lesz megnyerni a spanyol bajnokságot. Az elmúlt hetekben értékes pontokat veszítettünk el, de még mindig az élen állunk. Játékosaim nem panaszkodnak fáradtságra, hiszem, hisszük, hogy még ebben a hónapban újra megindulunk. Szerintem nem kell bizonygatnom a csapatban rejlő potenciált” – magyarázta Guardiola, miután sportszerűen elismerte az Atlético ragyogó teljesítményét.

A népszerű Pep szerint nincs ok aggodalomra, noha játékosai további két fronton igyekeznek elhódítani a trófeát (Bajnokok Ligája, Spanyol Kupa, utóbbi sorozatban szerdán pályára is lépnek), márpedig ez jelentős energiabefektetést igényel. Aminek óhatatlanul is megvannak a hátulütői, s nem tudni, milyen formában jelentkeznek a csapaton a mellékhatások. Mindenesetre már most is akad, ami szemet szúr:

a 15. fordulóban lejátszott és megnyert el clásico után kilenc kapott gólnál tartott a Barca, azóta tíz meccsen 15-ször kapitulált a védelem. S tudják, hogy barcelonai veresége óta hány gólt kapott a Real Madrid a Primera Divisiónban? Kettőt. S közben szerzett 30 pontot.

De hogy ez a tempó tartható, abban erősen kételkedünk – s nem is kell messzire mennünk, hogy példát említsünk.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 perce

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
17 perce

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
27 perce

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
36 perce

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
46 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
47 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
55 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik