Vonn tovább száguld

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.03.01. 23:14
Címkék

Lindsey Vonn a bulgáriai Banszkóban is bizonyította, pillanatnyilag kiemelkedően ő a legjobb női alpesi síző. Az amerikai már hosszú hónapok óta csúcsformában szerepel, az utóbbi néhány héten pedig egyenesen nyomasztó a fölénye.

A vasárnapi szuper óriás-műlesiklásban sem talált legyőzőre, több mint fél másodperccel előzte meg a szintén remeklő svájci Fabienne Sutert, a pénteki lesiklás győztesét.

„Szélsőséges érzelmekkel teli volt az elmúlt hónap: világbajnoki címeket szereztem, és megsérültem ­– mondta a sorozatban negyedik szuper G-viadalát megnyerő Vonn. – Ennek szombaton fizettem meg az árát, amikor csak tizenkettedik lettem. Nagyon büszke vagyok, mert össze tudtam szedni magam, és újra nyertem.”

Az összetett világkupában Vonn hatalmas, 391 pontos előnnyel vezet. Az ellenfeleknek akkor is kevés esélye lenne befogni az immár hússzoros vk-győztest, ha Vonn a hátralévő hat állomás mindegyikét kihagyná. Persze a Lindsey Kildow-ként anyakönyvezett klasszis még ennyi esélyt sem ad, és az sem lenne váratlan, ha végül elérné a 2000 pontos álomhatárt.

A férfiak Kranjska Gora-i műlesiklása ismét nagyszerű küzdelmet hozott, melynek végén a francia Julien Lizeroux örülhetett, januári kitzbüheli sikere után másodszor.

„Végre igazán jó első futamot mentem – lelkendezett Lizeroux. – A folytatásban vállaltam némi kockázatot, amire majdnem ráfáztam, de végül kifizetődött. Sohasem könnyű megnyerni életed első világkupaversenyét, de a másodikat még nehezebb.”

A hölgyekkel ellentétben a férfiak összetett világkupája teljesen nyílt, az éllovas horvát Ivica Kostelicet és az osztrák Benjamin Raichot mindössze két pont választja el egymástól.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
4 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
5 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
5 órája
Ezek is érdekelhetik