Döntetlenkirályok

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.03.01. 01:25
Címkék
Ötödik bajnokiját sem tudta megnyerni 2009-ben a Borussia Dortmund, miután 78 800 néző előtt odahaza 0–0-t játszott az őszi első Hoffenheimmel. A Hertha viszont Dárdai Pál góljának is köszönhetően nyert, és legalább vasárnap estig a tabella tetejéről tekinthet vissza a mezőnyre.

Amikor szerdán a Chelsea–Juventus Bajnokok Ligája-mérkőzésen Michael Ballack, a londoniak német középpályása szándékosan térden rúgta Pavel Nedvedet, és aljas tettéért csak sárga lapot kapott, azt hittük, játékvezetői szempontból nincs ennél lejjebb.

Tévedtünk.

Szombaton alig kezdődött el a Dortmund–Hoffenheim német bajnoki, amikor Selim Teber, a vendégek csapatkapitánya úgy combon(!) talpalta az eset után ápolásra szoruló Hajnal Tamást, hogy akciója nemhogy piros lapot, hanem hosszabb eltiltást érdemelt volna. S Teber még csak sárgát sem kapott Herbert Fandeltől, aki történetesen FIFA-bíró is. Herr Fandel a későbbiekben mindenesetre bőszen osztogatta a kártyákat, a két csapat összesített termése nyolc sárga és két piros (a BVB-ből Sebastian Kehl, a túloldalon Tobias Weis mehetett zuhanyozni a 78. percben), a lényeg viszont hiányzott, noha lehetőség mindkét oldalon lett volna a gólszerzésre.

A legnagyobb ziccer a végtelenül öncélúan játszó Mohamed Zidan előtt adódott, ám a dortmundiak egyiptomi csatára naggyá tette az eset előtt hatalmasat hibázó Daniel Haast, miután a kapusról kipattanó labdát képtelen volt a hálóba emelni vagy passzolni – mindkét megoldás kínálta magát. A vendégek kapuvédőjének Hajnal második félidei lövésénél ismét szerencséje volt, mert miután kiejtette az ölébe vágódó labdát, az a bal kapufa mellett elpattogva hagyta el a játékteret. Az egész tavaszra kidőlő bosnyák gólvadász, Vedad Ibisevic nélkül az ellenfél kapuja előtt „dadogó” hoffenheimiek részéről elsősorban Sejad Salihovic veszélyeztetett, de a pályán lévő összes futballistához hasonlóan ő sem tudott a kapuba találni a sok játékmegszakítással, alattomos belépőkkel, orrvérzéssel (Neven Subotic) is színesített, igaz, kifejezetten jó iramú mérkőzésen.

Az ezúttal közepesen – s érthető okból fájós lábbal – futballozó Hajnal Tamás és csapata kénytelen elkönyvelni, hogy ebben az évben ötödik nekifutásra sem tudott bajnokit nyerni (négy iksz, egy vereség a mérleg), s ami tényleg meghökkentő: idénybeli 12 döntetlenjéből kilenc Dortmundban született.

„Bosszantó a sok döntetlen, különösen a mostani. Érzésem szerint jobbak voltunk, kis szerencse kellett volna a gólhoz, sajnos semmi sem sikerült a kapu előtt. A combom még mindig fáj, sőt már a térdem is sajog, ugyanakkor a bíró azt mondta nekem, miközben a földön feküdtem, hogy álljak fel, mert Teber a labdát találta el. Én nem úgy éreztem” – mondta lapunknak a mérkőzés után a magyar középpályás.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
6 perce

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
16 perce

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
25 perce

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
34 perce

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
45 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
45 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
53 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik