Indulnak a melegbe

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.02.27. 02:01
Címkék

Lezárult a felkészülés első szakasza: az itthoni téli alapozáson mindenki túljutott, és jöhetnek a meleg vizes edzőtáborok a magyar kajakosok és kenusok számára. A decemberben megválasztott új szövetségi kapitány, Storcz Botond elképzelése értelmében ezúttal azonban nem külön-külön utaznak az egyes edzők csoportjai, hanem közösen készülnek majd Sevillában február 28. és március 21. között. Ludasi Róbert kenusait (köztük Kozmann Györgyöt) leszámítva gyakorlatilag a teljes válogatott keret (34 versenyző és edzőik) együtt lesz Sevillában, ráadásul több nem kerettag versenyző is csatlakozik hozzájuk, azaz legalább hatvan-hetven tagu lehet a spanyolországi magyar küldöttség.

A keretedzők közül négyen számoltak be a szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján az eddig elvégzett munkáról. Sári Nándor, aki többek között a kajakos Kammerer Zoltánt és Kucsera Gábort is felkészíti, elmondta, sikerült elvégezni a tervezett feladatokat, Kovács László, Janics Natasa edzője pedig elárulta, sok újdonságot építettek be tanítványa szakmai munkájába mind a háromszoros olimpiai bajnok elhunyt édesapja, Milan Janics által kidolgozott gyakorlatokból, mind a férfi kajakosok edzésterveiből. Akárcsak a többi szakember, a szegedi kenusokat (köztük a kemény alapozás után egy kicsit mostanra elfáradt Vajda Attilát) edző Vécsi Viktor és a kajakosokkal foglalkozó Hűvös Viktor is elmondta, sérülések, betegségek szerencsére nem hátráltatták a munkát, mindenki egészségesen utazik Sevillába.

A sajtótájékoztató helyet adott egy örömteli bejelentésnek is: a T-Mobile 2010-ig meghosszabbította támogatói szerződését a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel, és még növelte is – az egyébként nem publikus – a támogatási összeget az előző évihez képest. Az eseményen – megköszönve a cég elmúlt években nyújtott segítségét – Janics Natasa egy általa Pekingben használt, aláírt kajaklapátot adott át a vállalatot képviselő Tóth A. Péter szponzorációs vezetőnek.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
54 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik