Temes aláírt Vácra

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

A gondban levő Dunaferr NK-ból távozó játékosokat kiajánlják menedzsereik, illetve külföldi és hazai klubok tesznek nekik szerződési ajánlatot. Emellett Győrben és a Ferencvárosnál is akad némi mozgás.

A csomagoló újvárosi játékosok közül Balogh Barbara szerdán már a Fradiban edz, de a Győr elleni halasztott MKmeccsen még nem játszhat. Új edzője, Elek Gábor azt mondta, mielőbb szeretné beépíteni a csapatba, s egyelőre főleg védekezésben számít rá. Kedden eldőlt, hogy a szintén válogatott Vincze Melinda másfél plusz egy évig a Fehérép-Alcoában folytatja, Temes Bernadett pedig egyelőre négy hónapra a váciakhoz költözik Újvárosból.

„Gyors döntésemet megkönynyítette Németh András, a Hypo mestere, aki a következő évadban várhatóan a Vác edzője lesz – mondta a Győrt és Debrecent is megjáró Temes. – Ha minden jól alakul, meghoszszabbítjuk a szerződésemet, és újra együtt dolgozhatok a volt szövetségi kapitánnyal, akinél először voltam válogatott. Szerdán még nem játszhatok a Fehérép ellen, amely elhalasztott mérkőzés, ám szombaton bemutatkozom Vácott, éppen a Dunaferr ellen.”

A Budapest Bank-FTCRightPhone elnöke, Maglódi Lajos bejelentette: szóban – egy kivétellel – valamennyi játékosával megállapodott a folytatásról. Szamoránsky Piroska biztosan távozik, s egy-két héten belül választ az ajánlatok közül. A győri Herr Orsolya mellett testvére, Herr Anita is elhagyja az évad végén a bajnokcsapatot, de még egyikük sem hozta nyilvánosságra, hol folytatja.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Tóth László lesz a Semmelweis OSC új vezetőedzője

Vízilabda
12 perce

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
21 perce

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
25 perce

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
28 perce

BL: négy belső védővel állhat ki az Inter ellen a Barcelona

Bajnokok Ligája
35 perce

MAGYAR-FINN KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
39 perce

Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

Labdarúgó NB I
43 perce

Liga 2: idén először kapott ki a már élvonalba jutott Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik