Azonos hullámhosszon van az egész együttes

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.02.23. 01:24
Címkék
Nyolc győztes meccs után kikapott a listavezető Albacomp. A ki váló napot kifogó, 94–71-re győző, egyelőre a tabellán a még rájátszást nem érő kilencedik helyen tanyázó Szolnok csapatának egyik legjobbja a 36 percnyi játék után kipontozódó, 16 pontot szerző, négy lepattanót lekapó és hat gólpasszt kiosztó Váradi Kornél volt.

Mi változott meg az el múlt hetekben a két évvel ezelőtti bajnok háza táján?Mi változott meg az el múlt hetekben a két évvel ezelőtti bajnok háza táján?

Nagyon jó szellemű légiósok kerültek a csapathoz az elküldött külföldiek helyére, akik megtalálták a közös hangot a játékostársakkal, egymással és az edzővel is. Így csapatként tudunk jól működni – válaszolt a Szombathelyről a nyáron Szolnokra igazoló 21 esztendős kosárlabdázó.

Az ön teljesítménye is kimagasló volt, ez minek köszönhető?

Egyrészt annak, hogy az előbb elmondottak miatt jó ebben a csapatban játszani, másrészt annak, hogy teljesen felépültem a nyár óta húzódó sérülésemből.

Pór Péter nem bolygatja a pályán lévő csapatát, ha jól muzsikál. Kíván különleges felkészülést, hogy gyakorlatilag a kezdő ötös játssza végig a mérkőzést?

Én szeretek sokat játszani – bár ezzel mindenki így van, aki kosárlabdapályára lép –, ráadásul a nyáron éppen a több játéklehetőség miatt igazoltam Szombathelyről Szolnokra. A csapat erőnlétével nincs baj, kifejezetten élvezzük a játékot és egymás társaságát a pályán.

Három hátsó poszton is szerepelt a listavezető ellen, mindegyiket szereti?

Az egyes és a kettes az igazi helyem. Ahhoz megvan a megfelelő képzettségem, de folyamatosan tanulom azokat a dolgokat is, amik ahhoz kellenek, hogy minél eredményesebb legyek bedobóposzton is.

A közönség a végén eksztá zisba jött a győzelemtől, valamint attól a játéktól, amit a pá lyán látott, és a lefújást kö vetően a vérmesebb Olaj-fanatikusok már bajnokcsapatként ünnepelték a gárdát. Ez önre igaz is, hiszen az aktuális címvédőtől került Szolnokra…

A bajnoki címtől még nagyon messze vagyunk. A rájátszás elérésére azonban mindenképpen jók az esélyeink, és ha eljutunk odáig, akkor – példák sokasága bizonyítja – semmi sem lehetetlen.

Legfrissebb hírek

Egy 90. perces fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 perce

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 perce

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 perce

Semenyo vezérletével látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 perce

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
13 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
13 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
40 perce
Ezek is érdekelhetik