Rutingyőzelem után rangadó

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.02.17. 23:16
Címkék

Esélyesként várta a monteneg rói Podgoricát (Kindl Gabriella és Zsiga Gyula edző csapatát) a Győri Audi. A Podgorica nyugodtabban, a siker kényszerének terhe nélkül kézilabdázhatott, s vérszemet is kapott az első fordulóban, amikor legyőzte a BL-győzelemre is esélyesnek tartott román Valceát. A vasárnapi győri találkozón a hajrára maradt a döntés, és a hazai siker (31–27) főleg Pálinger Katalinék nagyobb rutinjának volt köszönhető.

„Annak ellenére, hogy nagyon készültünk a mérkőzésre, kissé lazán kezdtünk, a védekezésünkben is akadtak hibák, és nagyon kellett küzdenünk azért, hogy a montenegróiaktól vissza tudjuk venni a vezetést– mondta a vasárnap bravúrosan védő Pálinger Katalin. – A hajránk nagyon jól sikerült, és ekkor már kiderült, jobb a fizikai felkészültségünk és az idegállapotunk. Remélem, a folytatás is hasonlóan eredményes lesz.”

A csata másik hősnője, a 12 gólig jutó Görbicz Anita arról beszélt, hogy nagyon készült az ETO a mérkőzésre, de maga is úgy véli, kicsit álmosan kezdett.

„Négygólos hátrány után kapaszkodnunk kellett, de sikerült fordítanunk, és az izgalmas hajrában már biztos győzelmet arattunk – mondta a világ legjobbirányítója. – Ez persze erőt ad a továbbiakhoz, ám a tapasztalatokat hasznosítanunk kell.”

Tomori Zsuzsanna is remekelt, és kilenc góllal keserítette meg a vendégek kapusainak életét. „Amikor sikerült kijavítani a hibáinkat, s végre odafigyeltünk, a mi akaratunk érvényesült” – értékelte a csatát az átlövő.

Az első montenegrói válogatottságára készülő Kindl Gabriella szeretett volna meglepetést szerezni egykori csapata ellen Győrben de ez elmaradt.

„Remek mérkőzést játszottunk az erős győriek ellen, s végig kiegyenlített volt a küzdelem – hangsúlyozta Kindl. – Akadtak olyan pillanatai a mérkőzésnek, amikor fölénybe kerültünk, de a hajrában döntött a magyar csapat fizikai fölénye és rutinja, amellyel megérdemelten nyert.”

A Győr szombaton csoportrangadót vív Romániában a Valceával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik