Félpályás góllal nyert Malawi, gálázott a Kongói DK és Burkina Faso is az afrikai vb-selejtezőkön

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 23:39
Edmond Tapsoba duplázott Dzsibuti ellen (Fotó: Getty Images)
Nem volt hiány eseményekben az afrikai vb-selejtezők pénteki játéknapján.

A-CSOPORT

Edmond Tapsoba és Dango Ouattara is duplázott Dzsibuti 6–0-s kiütése során Burkina Faso válogatottjában, amely így magabiztosan őrzi a második helyet a csoportelső Egyiptom mögött.

S ha már Egyiptom: a „fáraókat” legnagyobb sztárjaik vezették sikerre Etiópia ellen, Mohamed Szalah és Omar Marmus is tizenegyesből volt eredményes.

B-CSOPORT

A csoport élén álló Kongói DK négy gólt szerezve nyert Dél-Szudánban, a Real Betisben légióskodó Cédric Bakambu két góllal vette ki a részét a sikerből, de betalált a nyár végén Newcastle-be szerződő Yoane Wissa is. Mauritánia hazai sikere nem sokat változtatott a továbbjutását tekintve, Szenegál ellenben hozta a kötelezőt Szudán ellen, így továbbra is ott van a csoportelső Kongói DK nyakán.

C-CSOPORT

A csoportelső Dél-Afrika hozta a kötelezőt Lesotho ellen, míg Benin Zimbabwe legyőzésével tartotta meg lépéselőnyét Nigéria előtt a második helyen.

E-CSOPORT

Megszerezte első pontját a selejtezősorozatban Kongó, a tabella utolsó helyén álló együttes Tanzániával játszott döntetlent. Marokkó az előzetes várakozásoknak megfelelően ötöt gurított Nigernek, így simán menetel a kijutás felé.

F-CSOPORT

Könnyed győzelmet aratott Gambia Kenyában, megelőzve ellenfelét, de így is nagyon le van maradva a továbbjutásra álló Elefántcsontpart, Gabon párostól. S ha már Elefántcsontpart: a legutóbbi ANK győztese már a harmadik percben beállította a Burundi elleni meccs végeredményét, és megelőzte Gabont a csoport élén.

G-CSOPORT

Guinea is hozta a papírformát Szomália ellen, amivel versenyben van a rájátszást érő második helyért. Uganda négy gólt rámolt be Mozambik hálójába, és jobb gólkülönbségével megelőzte ellenfelét a tabellán.

H-CSOPORT

Malawi többek között Gabadinho Mhango félpályás góljával (VIDEÓ ITT!) gyűrte le Namíbiát, felzárkózva a második helyért csatázó bolyra.

AFRIKAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
A-CSOPORT
Dzsibuti–Burkina Faso 0–6
Egyiptom–Etiópia 2–0

1. Egyiptom761016–2+1419
2. Burkina Faso742119–7+1214
3. Sierra Leone72328–809
4. Bissau-Guinea71426–8-27
5. Etiópia71337–9-26
6. Dzsibuti70164–26-221


B-CSOPORT
Dél-Szudán–Kongói DK 1–4
Mauritánia–Togo 2–0
Szenegál–Szudán 2–0

Kongói DK751111–3+816
Szenegál743010–1+915
Szudán73318–4+412
Mauritánia71244–9-55
Togo70434–9-54
Dél-Szudán70343–14-113


C-CSOPORT
Benin–Zimbabwe 1–0 
Lesotho–Dél-Afrika 0–3

Dél-Afrika751113–5+816
Benin73227–7011
Ruanda62224–408
Nigéria61417–6+17
Lesotho71334–8-46
Zimbabwe70435–10-54


E-CSOPORT
Kongó–Tanzánia 1–1
Marokkó–Niger 5–0

Marokkó660019–2+1718
Tanzánia63126–5+110
Zambia52039–7+26
Niger52036–9-36
Kongó60153–20-171


F-CSOPORT
Kenya–Gambia 1–3
Elefántcsontpart–Burundi 1–0

Elefántcsontpart761015–0+1519
Gabon760116–6+1018
Burundi731313–8+510
Gambia721415–14+17
Kenya713312–11+16
Seychelle-szigetek70072–34-320


G-CSOPORT
Szomália–Guinea 0–3
Uganda–Mozambik 4–0

Algéria760119–7+1218
Uganda740310–7+312
Mozambik740310–15-312
Guinea73137–5+210
Botswana730410–11-19
Szomália70163–14-111


H-CSOPORT
Namíbia–Malawi 1–2

Tunézia761012–0+1219
Namíbia73319–4+512
Libéria73137–7010
Egyenlítői-Guinea73137–10-310
Malawi73046–7-19
Sao Tomé és Príncipe70074–17-130

 

 

Legfrissebb hírek

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
21 órája

Vissza az állatkertbe, avagy bemutatták a 2026-os vb kabalafiguráit

Foci vb 2026
2025.09.25. 17:59

Kórházban az osztrák kapitány, nem ő hirdeti ki a válogatott keretet

Foci vb 2026
2025.09.23. 14:16

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezőjére

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:50

Pénteken indul a jegyértékesítés a Portugália elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.17. 10:46
Ezek is érdekelhetik