Hagyomány a ringben

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2009.02.12. 23:01
Címkék

A nevezések alapján joggal vehetnék kölcsön a Bocskai István-emlékverseny szervezői a patinás pezsgőgyár hagyomány és minőség szlogenjét. A hagyományokhoz kétség sem férhet, hiszen február 18-án, szerdán az 53. viadal kezdődik, s a visszajelzések alapján a minőségre sem panaszkodhatnak majd a sportág szerelmesei Debrecenben, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A szerdától szombatig tartó viadalra 26 olyan öklöző nevezett, aki ott volt tavaly a pekingi ötkarikás játékokon, s közülük nyolcan szereztek már érmet olimpián. Ringbe száll a teljes magyar élmezőny, ám a külföldiek között ezúttal valóban nívós versenyzők jelezték részvételi szándékukat.

Ha nem jön semmi közbe, ott lesz a Bocskain a kubai válogatott, sőt a karibi küldöttség már hétfőn megérkezik Debrecenbe. Ugyancsak indul az orosz együttes (a hírek szerint a kubaiak érkezése miatt választották ezt a versenyt), s mindent összevetve 17 ország több mint 160 versenyzője húz kesztyűt.

„Új olimpiai ciklus kezdődik, s számunkra ezúttal a tisztes helytállás a cél, a csúcsformát a nyár elejére, az Európai Unió bajnokságára kell elérniük a magyar versenyzőknek – fogalmazott Kovács László, a férfiválogatott újonnan kinevezett szövetségi kapitánya. – Ezen a versenyen minőségi ellenfelekkel szemben próbálhatjuk ki, a magyar ökölvívóknak hogyan fekszik az új, háromszor háromperces mérkőzésidő. Ha a négyszer két perchez szokott versenyzők közül valaki rosszul osztja be az erejét, könnyen gondba kerülhet a második vagy a harmadik menet végén. Éppen emiatt is fogalmazhatunk úgy, számunkra a verseny a tanulás időszaka.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik