Újabb szög a koporsóba?

David Moyesnál, az Everton menedzserénél boldogabb embert legfeljebb egyet lehetett találni szerda késő este Liverpoolban: Dan Goslingot. Hogy ő meg kicsoda? Nos, túl azon, hogy végigjárta, illetve -járja a korosztályos angol válogatottakat, több poszton, középpályásként és jobbhátvédként is bevethető, mentorai szerint végtelenül szerény és céltudatos futballista, aki hétfőn ünnepelte 19. születésnapját. Az FA-kupa 4. fordulójának megismételt mérkőzésén az 52. percben csereként pályára lépő, decemberben a sunderlandi Fülöp Mártonnak bajnoki gólt lövő süvölvény döntötte el a 115 éve íródó liverpooli párharc 209. felvonását a Goodison Parkban – méghozzá a 118. percben.

„Ez az Everton estéje volt, nem a Liverpoolé – fogalmazta meg a nyilvánvalót Moyes az 1–0-s siker után: – A csereként bevetett két tinédzser, Gosling, valamint a tizenhét éves Jack Rodwell óriásit alakított, igaz, éppen azért küldtem be őket, mert tudtam, hogy döntően befolyásolhatják a mérkőzés kimenetelét. Rajtuk kívül Phil Jagielkát is külön ki kell emelnem, komolyan mondom, időnként az volt az érzésem, nincs a világon olyan csatár, aki át tudná játszani a hátvédünket. Pedig ezúttal Fernando Torres volt az ellenfele.”

Az Everton kiegyensúlyozott, főként a szigorú védekezésre épülő játékánál is szembetűnőbb azonban a Liverpoolnál kialakulóban lévő krízishelyzet, s talán e tekintetben számít leginkább üzenetnek a szerdán késő este véget érő mérkőzés. A sajátjaira – értsd: a brazilokra – is szégyent hozó Lucas Leiva nem először vívta ki a „vörös nép” haragját (most éppen kiállították a 76. percben), a Pool védelme sem feltétlenül nyugalmat sugárzó (gólja előtt Gosling másodpercekig téblábolhatott a labda körül, négy liverpooli játékos gyűrűjében), s bizony már Rafa Benítez sem számít szent tehénnek – döntéseinek helyességét, például Robbie Keane el-, pontosabban visszaadását a Tottenhamnek, egyre többen kérdőjelezik meg. A spanyol menedzser részben a balszerencsének tudja be az FA-kupa-búcsút, részben a nem megfelelő összpontosításnak („Akkor is elégedetlenkednék, ha először kapituláltunk volna a meccs hajrájában, csak éppen ez újabban menetrendszerű…”), nekünk pedig az motoszkál a fejünkben, hogy vajon mire gondolhatott, amikor a minap ezt a nyilatkozatot tette: „Nem tudom, mi történik a csapattal. Illetve tudom, de inkább nem beszélek róla.”

Miután a Liverpool a 2009-ben eddig lejátszott hét tétmérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg (igaz, az egyiket a Chelsea ellen), miért ne fordulhatna elő, hogy Benítez már nem csak együttese jövőjéért aggódik?