Mindent másképp csinálni…

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék

Az Umana Reyer Venezia bivaly erős együttes. Mi, magyarok, tapasztalatból tudjuk ezt, hiszen az alapszakaszban az olaszok kétszer is megverték a bajnoki címvédő Sopront, s vereséget is csak azután szenvedtek, amikor már biztos csoportelsők voltak. A rájátszásra még jelentősen erősödtek is, hiszen a Rigától átigazolták a sorozaton átlagban legtöbb pontot szerző kosárlabdázók rangsorának második helyezettjét, az amerikai Essence Carsont (a legtöbbet Vajda Anna dobta!). Az sem elhanyagolható lélekerősítő tényező a hazaiaknál, hogy az olasz válogatott a mögöttünk hagyott három hétben a pótselejtezőn kijutott a lettországi Európa-bajnokságra, négy velencei játékos hathatós közreműködésével. Mégsem utazik esélytelenül a tízszeres bajnok MiZo Pécs 2010 a lagúnák városába.

„Reális esélyünk van a továbbjutásra ebből a párharcból, még akkor is, ha nem a mi esélyszámaink az erősebbek. Nagyon jól dolgoztunk az elmúlt három hétben, bár ennek a munkának az értékét az eredmény fogja hitelesíteni. Remélem, jól feltérképeztük az ellenfelet, s ha vannak hibái, akkor azokat ki tudjuk használni. Hasonló erényei vannak a hazai csapatnak, mint a miénknek, igazi ereje a szervezettségében rejlik. Massimo Riga kollégámnak Carson megszerzése után minden posztra két-két jó képességű kosarasa van, így bátran és tudatosan rotálhat, emiatt nagy tempót diktálhatnak az olaszok, és megpróbálhatják ránk kényszeríteni az iramukat. Nekünk akkor van esélyünk a győzelemre, ha a mi ritmusunk dominál a mérkőzésen. Ehhez okosan, fegyelmezetten kell játszanunk, csökkenteni az eladott labdák számát, és szükség van az extra egyéni teljesítményekre is. És még valami: Nicole Ohlde kiválóan illeszkedik be a csapat szerkezetébe, remek játékos, de egyedül nem tud meccset nyerni” – mutatott rá a követendő taktikára Fűzy Ákos, a MiZo edzője Velence felé autóbuszozva, egy kiadós szlovéniai ebédet követően.

Nicole Ohlde két hete érkezett meg a pécsiekhez, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy kiváló szellemű, remek adottságokkal megáldott, roppant mozgékony kosárlabdázó, aki a 193 centis magassága ellenére is villámgyorsan fut. Ráadásul az olaszok centere, a csupa izom Vanessa Hayden-Johnson sem ismeretlen a számára, hiszen a két középjátékos a WNBA-ben egymás oldalán küzd a sikerekért a Minnesota Lynxben.

„Remek helyre kerültem, nagyon jól érzem magam a városban, és kiváló a csapat is. Mindenki rendkívül segítőkész. Igyekszem meghálálni. Tudom, hogy mit kell tennem Vanessa ellen. Ő nagyon jó kosaras, de statikus. Meg kell mozgatni a palánk alatt, és akkor lehet keresnivalónk. Három idényt húztam már le az Euroligában, úgyhogy tudom, mire számíthatok. Kemény lesz, de szerintem tudunk győzni” – mondta Nicole Ohlde.

Nem tartott a pécsiekkel a bokasérüléssel bajlódó Szara Krnjics, ám a BSE elleni kupatalálkozót körömgyulladása miatt kihagyó Kelly Mazzante már teljes értékű munkát végez, és van esély a csonthártyagyulladása miatt péntek óta nem tréningező Somogyi Andrea játékára is. Fűzy tréfásan még megjegyezte, minden információt kicserélt soproni kollégájával, Székely Norberttel, és abban maradtak, mindent másként kell csinálni, mint korábban, akkor biztos lesz a győzelem. Az alapszakaszban ugyanis a két magyar csapat oda-vissza kikapott a mostani ellenfelétől.

Legfrissebb hírek

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
3 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
29 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
30 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
32 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
1 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik