Meghálálná a kapott bizalmat

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.01.26. 22:46
Címkék

Posza Zsolt hosszas kihagyást követően tért vissza a görög bajnokság 10. helyén álló Ergoteliszbe. A 31 éves kapus nem is okozott csalódást a hét végén, az élmezőnybe tartozó Panathinaikosz ellen megőrizte kapuját a góltól (1–0).

Hogyan sikerült a visszatérés?

December óta elég sok gólt kapott a csapat, és mivel néhányban a kapus is benne volt, Nikosz Karageorgiu edző nekem szavazott bizalmat a Panathinaikosz ellen. Úgy érzem, annak ellenére, hogy tizennégy hónap elteltével védtem újra tétmeccsen, jól ment a játék. Noha sok dolgom nem volt, az edzőnk azt nyilatkozta egy újságnak, örül, hogy az együttes segítségére tudtam lenni. Jó csapatot győztünk le, igaz, a vendégek a második félidő nagy részében emberhátrányban futballoztak. Mindenképpen el kell mondanom, hogy nagyon jól játszottak társaim, így lehet, hogy akkor is nyertünk volna, ha nem én védek.

Mi történt a mérkőzést megelőző hónapokban?

Rendkívül balszerencsés időszakon vagyok túl. A mostanit megelőzően 2007 novemberében védtem utoljára, majd hasizomproblémáim miatt megműtöttek Szalonikiben. Tavaly tavasszal már úgy volt, hogy visszatérek, de az edzéseken folyamatosan fájdalmat éreztem a lágyékom környékén. Végül a klub engedélyével hazautazhattam, és magyar szakemberek segítségével sikerült teljesen rendbe jönnöm.

A klub hogy viszonyult ahhoz, hogy ilyen sokáig harcképtelen volt?

Itt egészen más a mentalitás, mint otthon. Folyamatosan nyugtatgattak, mondták, járjak a kezelésekre, de én minél előbb játszani szerettem volna, ezért tértem haza, ahol viszonylag gyorsan meg is gyógyítottak. Egyébként rendkívül korrekten viselkedett velem az egyesület, a nyáron 2011-ig meghosszabbították a szerződésemet. Ilyen hosszú kihagyást követően otthon nem biztos, hogy marasztaltak volna. Szeretném jó teljesítménnyel meghálálni a bizalmat.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
27 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
56 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik