Értékes játékos lett

Elengedi az Anderlecht?Elengedi az Anderlecht?

Most biztosan nem – válaszolta Juhász Roland, aki csapatával, az RSC Anderlechttel pénteken a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV ellen játszott edzőmérkőzést. – Menedzserem, Filipovics Vladan hosszasan elbeszélgetett a klubelnökömmel, aki világosan tudtára adta: a télen nem mehetek sehová. Nem lepődtem meg különösebben, hiszen nem is olyan régen hosszabbítottam meg újabb egy évvel a szerződésemet, amely kétezer-tizenegy nyaráig az Anderlechthez köt. Jólesik, hogy ragaszkodnak hozzám. Az más kérdés, hogy úgy érzem, életemben megint eljött a váltás ideje.

Válogathat az ajánlatok közül, sőt az angol Daily Mail szerint azon tíz futballista közé tartozik, akik iránt most a legnagyobb a kereslet Angliában. Gyanítom, hallott erről...

Igen, Ferenczi István barátom hívta fel a figyelmemet erre a hírre, s bevallom, meglepett. Jól ment a játék az ősszel, talán a válogatottban sem okoztam csalódást, de azért van még mit fejlődnöm.

Szerénynek tűnik. Bezzeg a menedzsere, Filipovics Vladan néhány hete kerek perec kijelentette, hogy Juhász Roland Bayern München szintű

futballista, s a bajor sztárcsapatban is megállná a helyét.

Ő bizonyára elfogult velem. Kétségtelen, hogy a négy év alatt rengeteget fejlődtem Belgiumban, viszonylag gyorsan lettem alapember az Anderlechtben, azóta is élvezem a szakvezetőség bizalmát, és szívem szerint nem is mennék innen sehová. Csakhogy a pályafutásom érdekében váltanom kell. Azt hiszem, a nyáron lesz az a pénz, amennyiért elenged a klubom.

Három és fél millió euróról lenne szó...

Fogalmam sincs, mennyit érek. Az azonban biztos, már érzek magamban annyi erőt, hogy akár az angol, akár a német bajnokságban megálljam a helyem. Mindkét országban a test test elleni küzdelem jellemzi a futballt, ami igazán nekem való, szemben a jóval technikásabb spanyol vagy francia bajnoksággal.

Huszonöt éves, és sztárként kezelik Belgiumban. Felfigyelt önre Európa, több klub is szívesen látná. Kíváncsi lennék arra, hol tartana a pályafutása, ha mostanáig Magyarországon játszott volna?

Azt hiszem, otthon megálltam volna a fejlődésben, jóval alacsonyabb szinten ragadtam volna meg. Nincs ezen mit szépíteni: sajnos odahaza egyszerűen nincsenek meg a feltételek a fejlődéshez, nincsenek megfelelő pályák, a körülmények itt-ott borzalmasak. Pedig nem kellene túl sok minden, talán elég lenne néhány hangulatos stadiont építeni, olyanokat, mint amilyenekben mi is játszunk Belgiumban. Azt kell mondanom, a lehető legjobbkor váltottam és kerültem ki külföldre, azaz ha otthon maradok, most aligha beszélgetnénk a Fiorentina vagy valamelyik angol klub érdeklődéséről.

Főleg úgy, hogy idehaza már talán újra csatárként játszana...

Ez már régi történet. Kevesen tudják, de én már az U14-es és az U15-ös válogatottban is védőként szerepeltem, és eközben az MTK-ban csatárként vetettek be.

Nem tűnt fel senkinek, hogy ifjú játékosként „kettős életet” él?

Nem volt ebből gond. Főként azután, hogy az U18-as nemzeti csapatban már támadóként számoltak velem. Aztán jött az újabb fordulat, Egervári Sándor, aki akkor az MTK-ban az edzőm volt, azt mondta nekem, hogy sok a sérült, álljak vissza a védelem tengelyébe. Így is történt. Pető Zoltánnal belső védőt játszottunk, s abban az évben, kétezer-háromban megnyertük a bajnokságot az MTKval. Ott végleg a helyemre kerültem.

Szokott arról álmodozni, hogy ha így folytatja, százszoros válogatott lehet?

Persze hogy szoktam! Ki ne gondolna erre, ha már negyvenkétszer felhúzhatta magára a címeres mezt? Egyelőre beérném azzal is, ha az ötvenediket elérném. Sajnos az albánok elleni, soron következő rendkívül fontos világbajnoki selejtezőn a sárga lapok miatt nem szerepelek, de remélem, nélkülem is győzünk.

S mi van akkor, ha megvan a három pont Tiranából, s itthon Máltát is „lerendezi” a válogatott kéthárom góllal?

Akkor lesz tizenhárom pontunk, s alighanem úgy fogadhatjuk a svédeket, hogy előttünk állnak a tabellán. Igazi kiki meccs lesz. Szerintem nekünk Budapesten, lelkes szurkolóink előtt senkitől sem kell félnünk.

Nem tartja furcsának, illetve a magyar futball kritikájának, hogy a válogatott keretben szinte kizárólag külföldön szereplő futballista kap helyet?

Ha valaki képes teljes erőbedobással edzeni, játszani, s megtanul győzni, akkor mindegy, hol futballozik, a kapitány felfigyel rá. Persze tény, nekem jóval nagyobb esélyem van címeres mezben szerepelni a brüsszeli klub légiósaként, mint bármelyik magyar csapat hátvédjeként...