Ingatag a helyzet

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.12.16. 12:49
Címkék

Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg nem Adriano az Internazionale legkedveltebb játékosa. A 26 éves futballistát legutóbb azzal vádolták, ittasan jelent meg az Inter edzésén, de a klub részéről cáfolták a lapértesüléseket, s tagadták, hogy José Mourinho vezetőedző hazaküldte volna a csatárt. A hivatalos verzió szerint Adriano állítólag orvosi vizsgálatokon vett részt, s jelenleg Brazíliában kezelteti a sérülését. A Chievo elleni meccs után azonban az edző „üzent” a brazilnak.

„A helyében hosszasan elgondolkodnék azon, hogy távozzak, vagy itt maradjak Milánóban, ahol már kialakult róla egy bizonyos kép. Ettől függetlenül én várom a január másodikai edzésre.”

Ezek után rögtön beindultak a találgatások, hogy Adrianót az Inter cserealapként használná Didier Drogba megszerzéséhez, aki jelenleg nem kezdő a Chelsea-ben, és akit Mourinho már hónapok óta szeretne Milánóba csábítani. Úgy tűnik, az Inter részéről árgus szemekkel figyelik a sajtót, mivel Marco Branca sportigazgató gyorsan szertefoszlatta a spekulációkat:

„Semmi újdonsággal nem tudok szolgálni Adrianóval kapcsolatban. Sérült, és legközelebb január másodikán kell Milánóban lennie. Drogbáról annyit, hogy nem álmodozunk a szerződtetéséről. Az Internek elegendő támadója van, ők minden igényünket kielégítik. Drogba a Chelsea-é, és már évek óta jól teljesít Londonban, ahogy a mi csatáraink is. Nincs is ezzel semmi gond, az egész csak néhány újságíró kitalációja.”

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
11 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
40 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
45 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik