Újabb Gamba-siker

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.12.15. 23:33
Címkék

Sokan előre lejátszott mérkő zésnek tekintették a Gamba Oszaka–Adelaide United összecsapást, mivel korábban a japán együttes összesítésben 5–0-ra megverte vasárnapi ellenfelét az ázsiai BL-döntőben. Ennek ellenére a selejtezőből továbbjutó ausztrálok jóval összeszedettebben futballoztak a klubvilágbajnokság negyeddöntőjében, mint november elején, igaz, a győzelemhez most ez sem volt elég. A házigazdák a 23. percben Endo Jaszuhito góljával szereztek vezetést, majd a vendégeknek több ígéretes lehetőségük volt: a legközelebb talán Travis Dodd járt az egyenlítéshez, ám az Adelaide csapatkapitánya a lécre fejelt, majd a hajrában centikkel bólintott a kapu mellé, így minimális különbséggel nyert a Gamba, amelyre a Manchester United vár az elődöntőben.

„Büszkék lehetünk teljesítményünkre – összegzett az ausztrálokat irányító Aurelio Vidmar. – Az a gond, hogy ezen a szinten a legkisebb hibát is góllal bünteti az ellenfél, de úgy gondolom, fantasztikusan játszottunk, és sokkal többet érdemeltünk volna.”

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
11 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
40 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
45 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik