Összenyomták az al-Ahlit

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.12.14. 02:31
Címkék

„Semmiféle nyomás sem ne hezedik ránk” – idéztük tegnapi lapszámunkban Sadi Mohamedet, az al-Ahli csapatkapitányát, aminek fényében érdekes Manuel José vezetőedző magyarázata arra, miért kapott ki csapata a Pachucától a klubvilágbajnokság szombati negyeddöntőjében.

„Játékosaim a második félidőben összeroppantak a nyomás alatt, és hagyták, hogy a mexikóiak kezdeményezzenek – mondta a szakember a

hosszabbítás után 4–2-re elbukott meccsről. – Hiába nyertünk több trófeát is Afrikában, még nem vagyunk elég felkészültek egy világméretű tornára.”

A továbbjutó Pachuca az ecuadori LDU Quitóval találkozik az elődöntőben.

A másik ágon megismétlődik az ázsiai BL-döntő, mivel az Adelaide United a Gamba Oszakával csap össze. Novemberben a japánok odavissza megverték (3–0, 2–0) soros ellenfelüket, a helyi sajtó már most lefutottnak tekinti a mérkőzést. Az ausztrálokat erősítő Cristiano azonban azt nyilatkozta, tanultak a két vereségből, s felkészültebben lépnek pályára magyar idő szerint vasárnap délelőtt Toyota Cityben.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
17 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
46 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
51 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik