Részegen az edzésen?

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.12.12. 23:07
Címkék

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint José Mourinho hazaküldte a csütörtöki edzésről Adrianót és Maicont, mert a brazilok „nem megfelelő állapotban” jelentek meg a tréningen. Adrianónak korábban is voltak hasonló fegyelmi ügyei, ezért az előző szezon második felét a Sao Paulóban töltötte kölcsönben, de úgy tűnt, sikerült elnyernie a szakvezető bizalmát. A mostani eset után azonban ismét felvetődött, hogy távoznia kell. A klub egyik dolgozója azt mondta, a külön érkező két játékos idejében, ám nem éppen színjózanul állított be a csapat edzőközpontjába. Az Inter hivatalos honlapján cáfolták az információkat, és azt írták, Adriano csak azért nem edzett, mert orvosi vizsgálaton vett részt, a Werder Bremen elleni Bajnokok Ligája-meccsen szerzett izomhúzódását vizsgálták, míg Maicon külön edzésprogramot végzett, amely a keddi összecsapáson végig pályán lévő futballisták számára volt előírva. Az ügyre Massimo Moratti klubelnök sem vesztegetett néhány szónál többet. „Az egész nagy félreértés. Mourinho és a többiek majd tisztázzák a történteket.”

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
14 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
43 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
47 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik