Újabb büntetés

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.12.11. 01:48
Címkék

A Pécstől elszenvedett szom bati bajnoki vereség (8–7) nem maradt következmények nélkül Szegeden, a tavalyi bajnokságban negyedik klub játékosai ismét büntetést kaptak: egyhavi fizetésük húsz százalékát vonták el a klubvezetők. A szezon során ez már a második ilyen szankció.

Az Újpesttel szembeni 9–9es döntetlen és az azt megelőző kisebb-nagyobb botlások (vereség a LEN-kupában a Barcelonától, illetve a bajnokságban hazai pályán a Honvédtól és a Vasastól) váltották ki először a vezetők nemtetszését, akkor a szegedi pólósok egyhavi fizetésük húsz százalékától voltak kénytelenek megválni. Körtvélyessy Péter elnök alig egy hónapja abban bízott, a büntetés hatására a csapat összeszedi magát, s jobb eredményeket produkál a folytatásban, főleg mivel december–január tájékán vártak-várnak a Szegedre azok a bajnoki mecscsek, amelyeket meg kell nyernie a négy közé jutáshoz.

A Cattaro elleni idegenbeli LEN-kupa-vereség (4–5) még a belefér kategóriába tartozott, a Szentes legyőzése (13–7) után viszont a Pécs a papírformát felrúgva bravúros győzelmet aratott Szegeden, így a csongrádi együttes jelenleg csak hatodik a tabellán a Vasas, a Fradi, a Honvéd, az Eger és a baranyaiak mögött. Ezért döntött a klubvezetőség az újabb húszszázalékos fizetésmegvonás mellett.

„Ha a csapat bejut a legjobb négy közé, és ott jól szerepel, a játékosok prémium formájában visszakaphatják a pénzt – mondta Körtvélyessy Péter. – Ha azonban ehhez a költségvetéshez csak ilyen teljesítmény párosul, akkor át kell gondolni, hogy ez-e a megfelelő összeállítás, de nagyon bízom benne, hogy összeszedik magukat a pólósok.”

Legfrissebb hírek

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
51 perce

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
1 órája

Bosnyák válogatottal erősített a bajnok szolnoki kosárcsapat

Kosárlabda
1 órája

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
2 órája

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
2 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik