Először első a Columbus

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék

Vasárnap a Columbus Crew győzelmével ért véget az északamerikai bajnokság (MLS) 2008-as kiírása. A rájátszást megnyerő ohiói együttes a New York Red Bullst múlta felül 3–1re a Los Angeles-i Home Depot Centerben rendezett döntőben. Az újdonsült bajnok góljait Alejandro Moreno, Chad Marshall és Frankie Hejduk szerezte, a finálé legjobbja mégis a három gólpasszt kiosztó argentin Guillermo Barros Schelotto lett. „Ilyen győzelem után annyi érzelem kavarog az emberben, hogy még mindig az események hatása alatt állok – szabadkozott az első bajnoki címét szerző csapat kispadján ülő német Sigi Schmid a lefújás után. – Leginkább büszkeség tölt el, ha a csapatom idei szereplésére gondolok. Mindig más jelentette a kulcsot a győzelemhez, de Guillermo Barros Schelotto hihetetlen egyéni teljesítménnyel segített minket. Elképesztő, milyen ösztönösen futballozik, és mindig jól teljesít, ha kell, a védelemben is besegít.” A Boca Juniors korábbi támadója valóban remek szezont zárt, mivel a döntő mellett az alapszakaszban szerzett 7 góljának és 19 gólpasszának köszönhetően az idény legjobb játékosának is megválasztották.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
54 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik