Kifelé a veszélyzónából

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.11.23. 23:40
Címkék
Ha nem is lehengerlő játékkal, de negyedszer is bajnokit, méghozzá amolyan „hatpontosat” nyert a Tottenham az októberben kinevezett Harry Redknapp irányításával, ami azt jelenti, hogy nem kieső helyen várja a következő fordulót.

Noha a győztes gólt Roman Pavljucsenko lőtte, akinek a későbbiekben volt egy remek, kapufás fejese is, a rossz rajtot feledtetni próbáló Tottenham vasárnapi, Blackburn elleni győzelmének fő kovácsa Aaron Lennon volt. Lendületes elfutás végén a szélső adta a gólpasszt Pavljucsenkónak a 9. percben, és nem telt bele egy félidő sem, hogy az őrzésével megbízott Martin Olsson megkapja a második sárga lapját is. Más kérdés, hogy a Spurs nem tudta újabb gólra váltani a 39. perctől fennálló emberelőnyt, és Harry Redknapp menedzsernek be kellett érnie azzal, hogy az elpuskázott helyzetek kialakítóit – elsősorban a minden mozdulatával veszélyhelyzetet teremtő Lennont – dicsérje.A múlt heti fellángolás – a blackburni győzelem – után folytatódott a Sunderland mélyrepülése: Roy Keane csapata odahaza minden erőfeszítése ellenére kikapott a West Hamtől, azaz a legutóbbi hat tétmérkőzésén már ötödször kapitulált, és visszacsúszott a 16. helyre. A „fekete macskák” három büntető elmaradását is számon kérték Mike Dean játékvezetőn – de ugyanígy faggathatják társukat, Djibril Cissét is jó néhány helyzet elpuskázásáról.

Fülöp Márton egy hajmeresztő, lecsúszó felszabadítási kísérletet leszámítva megbízhatóan őrizte a hazai kaput (az ostrom nem volt éppen nagy), a 15 méterről leadott, megpattanó lövésből kapott gólról nem tehetett. Egyszer azonban csak szerencsével úszta meg az újabb találatot: az első játékrész hajrájában kifutva sikerült oldalra szorítania a ziccerben kapura törő Craig Bellamyt, ám a walesi, ha lőni nem is tudott, egy visszahúzós csellel túljárt az eszén – aztán a középre paszszolt labdát Valon Behrami a lécre bombázta…

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Brazília érdeklődik a 2029-es torna rendezése iránt

Klub-vb
10 perce

„Már nemcsak tartok valahova, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
16 perce

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
43 perce

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
1 órája

Bodó Richárd: Több csúcspontja is volt az idényünknek

Kézilabda
1 órája

A Bayern sztárja, Jamal Musiala megsérült a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Formula–E: Ticktum pályafutása első győzelmét szerezte Indonéziában

Egyéb egyéni
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik