Lesték, hogy nem volt-e les

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.22. 23:23
Címkék
Meglépett egyik nagy üldözőjétől, a Juventustól a címvédő, egyben listavezető Internazionale, miután hazai pályán Sulley Muntari góljával 1–0-ra megverte a harmadik helyezettet.

Napra pontosan nyolc hónapja számított az Internazionale pályaválasztása mellett bevehetetlen erődítménynek a San Siro, amit azért volt fontos hangsúlyozni, mert szombaton a legutóbb itt nyerő Juventus látogatott a címvédőhöz. A torinóiak bravúrja (a 2–1-es vendégsikerrel záruló meccs gólszerzői közül Maniche és David Trezeguet nem játszhatott, a Juve első találatát jegyző Mauro Camoranesi pedig a kispadon kezdett) óta tétmérkőzésen hét győzelem, öt döntetlen, bajnokin pedig hat siker és két remi volt az Inter mérlege, és ha ezt sikerült volna javítania, győzelmi kényszer alá helyezte volna a vasárnap a második számú torinói csapathoz, az FC-hez látogató Milant.

A Juve viszont úgy tűnt, erőt merített a márciusi mérkőzésből, és játékosai az udvarias vizitálások helyett többször is munkát adtak Júlio Césarnak. A ziccerek azonban az Inter előtt adódtak – „természetesen” Zlatan Ibrahimovic jóvoltából. A korábban évekig a „zebrákat” erősítő svéd előbb Nicola Legrottaglie hibája és félpályás nyargalás után egy az egyben állt Alex Manningerrel szemben, de mellé lőtt (talán megjátszhatta volna a hosszú oldalon érkező Adrianót), majd Sulley Muntarinak adott „fél gólpasszt”, de a ghánai tiszta helyzetből Manninger kezébe püfölte a labdát.

Akkor még nehéz volt elhinni, hogy túl sok helyzetet nem jegyezhetünk fel a folytatásban. Csakhogy az egyik (a hazai) oldalon a Serie A legjobb (hét kapott gól 12 forduló alatt), a másikon meg – holtversenyben a Milanéval – a második legprímább olasz védelem dolgozott, így aztán az olyan helyzeteket is meg kellett becsülni, mint Ibrahimovic 12 méteres (mellé)lövését. A sorsdöntő gól aztán többszörösen is kabaréba illő jelenetek után született meg: Adriano elbotlott a tizenhatoson belül (nem szokott), Ibrahimovic keresztbe lőtte a labdát (kapura szokta), Manninger és a komplett Juve-védelem lest gyanítva leállt (ugyan miért?), Muntari meg üresen bukkant fel az ötös előterében (nem szokott), aztán az álldogáló Manninger mellett a kapuba gurított.

Győzelmével az Inter hat pontra növelte a Juvéval szembeni fórját, és lépéskényszerbe hozta városi riválisát. Milánó fekete-kék részében ennél nagyobb öröm kevés van.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
54 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik