Ébresztő után ébredés

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2008.11.16. 00:37
Címkék
Zsúfolt ház előtt könnyed győzelmet aratott Vecsésen a Ferencváros, így eldőlt, hogy őszi elsőként fordulhat.

Harmadik alkalommal rendez tek Vecsés–Ferencváros mérkőzést az NB II-ben, azonban először került sor Vecsésen a találkozóra. Az előző szezonban Rákospalotán csapott össze egymással a két fél, egy idénnyel korábban pedig a Puskás Ferenc Stadiont vették bérbe a hazaiak erre a párharcra, mintegy hárommillió forintért. Az idén azonban Vecsésen minden követ megmozgattak, hogy saját pályájukon fogadhassák a zöldfehéreket.

A nagy felhajtás érthető: a hazaiak úgy vélik, hogy az idei találkozó volt az utolsó alkalom arra, hogy Vecsésre hozzák a fővárosi csapatot. Ezt a Ferencvárosnál is így gondolják – az együttes az őszi szezon utolsó fordulójában az első hely megtartásáért lépett pályára. A mobil lelátók csordultig megteltek, a mérkőzés azonban álmosan kezdődött, a vendégek csak szabadrúgások utáni beívelésekből veszélyeztettek. A 20. percben már felhangzott az első „Ébresztő, ébresztő!” is. A leghamarabb Pölöskey Péter ébredt, hatalmas gólt lőtt a hazai kapu jobb felső sarkába. A félidő végén Zsivoczky Norbert szabadrúgásból növelte a látogatók előnyét, ezért eldőlni látszott a találkozó.

A második játékrészre szinte még ki sem értek a csapatok, amikor Dragóner Attila gyönyörűen fejelt a hazai kapuba. A mérkőzés későbbi szakaszában pedig nagyobbra is nőhetett volna a fővárosiak fórja.

A hazaiak becsülettel küzdöttek, gólt azonban nem sikerült szerezniük. A meccs végén aztán Fülöp Noel szépségdíjas góllal alakította ki a végeredményt. Győzelmével a Ferencváros megtartotta első helyét a bajnokság feléhez érve, és az élről várhatja a tavaszi folytatást.

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
52 perce

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
1 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
1 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
1 órája

Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus

Népsport
1 órája

Gyász: 39 évesen elhunyt a Baltimore Ravens korábbi Super Bowl-győztes játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2 órája

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik