Berki győzött Japánban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.16. 00:37
Címkék

Berki Krisztián megvédte címét az idei Toyota nemzetközi meghívásos viadalon. A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok tornász a román Popescut és a kínai Kuo Vej-csangot maga mögé utasítva 15.50-nel nyerte meg a Japánban rendezett versenyt. A korábban Csunicsi-kupa néven futó, nagy hagyományú eseményen tavaly Berki személyében húsz esztendő után szerepelhetett megint magyar tornász – Kovács István tanítványa 2007-ben és az idén is győzelemmel hálálta meg a japán szervezők vendégszeretetét.

„Már az nagy öröm volt a számomra, hogy ismét meghívást kaptam erre az eseményre, hát még az, hogy a glasgow-i Világkupa-viadal után újra nagy nemzetközi versenyen győztem – mondta Berki. – Igaz, a gyakorlatom nem volt százszázalékos, hiszen egy aprócska hibám akadt, és a leugrásom is csak D értékű volt, ám összességében elégedett vagyok a produkciómmal. Fantasztikus élmény volt telt ház, csaknem háromezer néző előtt szerepelni, és igazából ez a viadal jó ráhangolódást jelentett a decemberi madridi Világkupa-döntőre, amely előtt még a Kanyó Éva-emlékversenyen és a mesterfokú bajnokságon indulok.”

Berki mellett még három magyar tornászért szoríthattunk szombaton, hiszen Kállai Zoltán, Hidvégi Vid és Böczögő Dorina is bejutott Stuttgartban a Világkupa-viadal döntőjébe. Böczögő két fináléban is bizonyíthatott, ám ugrásban a glasgow-i és az ostravai Vk-verseny megnyerése után ezúttal csak a nyolcadik lett, mivel a második ugrását elrontotta. Böczögő talajon javított, szép gyakorlatával az ötödik helyen végzett. A férfiaknál Kállai és Hidvégi is lólengésben volt érdekelt: előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik helyet szerezte meg az erős mezőnyben.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
9 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
57 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik