Maradona máris megy?!

HEGEDŰS BÉNIHEGEDŰS BÉNI
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék
Diego Maradonának nem kellett sok idő ahhoz, hogy szövetségi kapitányként nézeteltérése támadjon az Argentin Labdarúgó-szövetség elnökségével. Az argentin futball élő legendája ultimátumot intézett a vezetőkhöz, hogy azonnal lemond, ha nem régi barátja, Oscar Ruggeri segíti munkáját. A szövetség bízik abban, hogy saját álláspontja érvényes – valamint abban, hogy Maradona lehiggad, és marad.

Előfordulhat, hogy Diego Armando Maradona, az argentinok korábbi világklasszis labdarúgója még a Skócia ellen tervezett szerdai bemutatkozó mérkőzése előtt lemond szövetségi kapitányi posztjáról. A konfliktus a szövetség és Maradona között abból fakad, hogy a legendás játékos Oscar Ruggerit szeretné segítőjének, ám ezt a kérését az elnök nem hajlandó teljesíteni. Az „isteni Diego” a rá jellemző hevességgel ultimátumot intézett Julio Grondonához, hogy ha nem foglalkoztatja Ruggerit, ő nem marad kapitány.

Maradona és Ruggeri barátsága évtizedekre nyúlik vissza; már 1981-ben együtt játszottak a Boca Juniors színeiben, majd az 1986-ban világbajnoki címet szerző válogatottban is csapattársak voltak. Ruggeri esetleges kinevezése a múlt héten is felvetődött, ám akkor még határozottan cáfolták a korábbi válogatott védő szerepvállalását. „A nemzeti válogatott nem olyan hely, ahová barátokat hív az ember dolgozni. Nem igaz, hogy Diego ragaszkodna Ruggerihez” – nyilatkozta Grondona.

Grondona és Ruggeri kapcsolata egyébként sem nevezhető barátinak, hiszen a korábbi válogatott védő egyike az elnök leghevesebb bírálóinak, nyíltan hazugnak és maffiózónak nevezte a sportvezetőt. „Nem tetszik az arca. Ez személyes ügy” – ezt pedig Grondona válaszolta arra az újságírói kérdésre, miért nem nevezi ki Ruggerit. Azon túl, hogy a kijelentés nem csökkentette a vita résztvevői közötti feszültséget, tovább nehezíti az elnökség dolgát, hogy időközben a nyáron az argentinokat olimpiai bajnoki címig vezető Sergio Batistát és José Luis Brownt – akik egyébként szintén tagjai voltak a 1986-os „aranycsapatnak” – kinevezték Maradona segítőinek. Ruggeri 1998 óta edzősködik, ám eddigi hat csapatával nem sikerült jelentős sikereket elérnie.

Maradonát megosztó személyisége, valamint korábbi alkohol- és drogfüggősége miatt sokan nem tartják alkalmasnak a szövetségi kapitányi posztra, ugyanakkor kinevezése hatalmas publicitást adott a válogatottnak. A legenda még mindig világsztár, aki bárhol eladható a világon; ennek bizonyítéka, hogy kinevezése után egy orosz cég 14 millió eurót fizetett az argentin szövetségnek a válogatott 2011-ig esedékes felkészülési mérkőzéseinek értékesítéséért – márpedig Maradona távozásával ez a szerződés is veszélybe kerülhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik