Megtörte 2018 óta tartó rossz sorozatát az Alavés

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 22:54
Az Alavés legyőzte a Getafét (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 37. fordulójában az Alavés 1–0-ra legyőzte és ezzel megelőzte a Getafét.

A 37. forduló összes mérkőzését egy időpontban, vasárnap 19 órakor rendezik leszámítva az Alavés–Getafe találkozót. A két csapat mérkőzése sem a kiesésről, sem az európai kupaszereplésről nem döntött.

Az Alavés 2018 óta nem tudta legyőzni a Getafét, azóta 9 mérkőzésen hét döntetlen mellett kétszer nyertek a madridiak. Ezúttal viszont a baszkföldi csapat kezdett jobban, a második percben Jon Guridi helyzete még kimaradt, de tíz perccel később Carlos Vicente már megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Rubén Duarte szabadrúgását követően volt eredményes a 25 éves spanyol játékos. A folytatásban is az Alavés volt az aktívabb, mely lesgólig és kapufáig is eljutott az első félidőben.

A második játékrész már kevesebb helyzetet és izgalmat hozott. A Getafe ugyan több lövéssel próbálkozott, komoly veszélyt nem jelentett a hazaiak kapujára. Az Alavés egygólos győzelmével megtörte a 2018 óta tartó rossz sorozatát, ráadásul a Getafét megelőzve feljött a 10. helyre a tabellán.

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ, szombati mérkőzés
Alavés–Getafe 1–0 (Vicente 12.)

VASÁRNAP
19.00: Athletic Bilbao–Sevilla
19.00: Atlético Madrid–Osasuna
19.00: Real Betis–Real Sociedad
19.00: Cádiz–Las Palmas
19.00: Barcelona–Rayo Vallecano
19.00: Granada–Celta Vigo
19.00: Mallorca–Almería
19.00: Valencia–Girona
19.00: Villarreal–Real Madrid

  1. Real Madrid

36

29

6

1

83–22

+61 

93 

  2. FC Barcelona

36

24

7

5

74–43

+31 

79 

  3. Girona

36

23

6

7

75–45

+30 

75 

  4. Atlético Madrid

36

23

4

9

67–39

+28 

73 

  5. Athletic Bilbao

36

17

11

8

58–37

+21 

62 

  6. Real Sociedad

36

15

12

9

49–37

+12 

57 

  7. Betis

36

14

14

8

48–43

+5 

56 

  8. Villarreal

36

14

9

13

60–60

51 

  9. Valencia

36

13

9

14

37–40

–3 

48 

10. Alaves

37

12

9

16

35–45

–10 

45 

11. Getafe

37

10

13

14

41–52

–11 

43 

12. Sevilla

36

10

11

15

47–50

–3 

41 

13. Osasuna

36

11

8

17

40–54

–14 

41 

14. Las Palmas

36

10

8

18

32–46

–14 

38 

15. Rayo Vallecano

36

8

14

14

29–44

–15 

38 

16. Celta Vigo

36

9

10

17

42–54

–12 

37 

17. Mallorca

36

7

15

14

29–41

–12 

36 

18. Cádiz

36

6

14

16

25–49

–24 

32 

19. Granada

36

4

9

23

37–70

–33 

21 

20. Almeria

36

2

11

23

35–72

–37 

17 

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik