Lenyűgöző rendszer

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék

Egyedülálló rendszert fejlesztett ki a Magyar Vízilabdaszövetség és a vele kapcsolatban álló számítástechnikai cég: egy, a pólómérkőzésekre formált szoftver segítségével ma valamennyi első osztályú bajnoki mérkőzés – férfi- és női összecsapás egyaránt – élőben követhető a szövetség honlapján (www.mvlsz.hu). De nem csupán az eredmény változását, hanem minden egyes támadást rögzít a rendszer, azaz a labdaszerzést, a védett lövést, a kiállítást és így tovább. Ehhez nem kell más, mint minden meccs helyszínén egy laptop, egy internetes kapcsolat, továbbá egy értő kéz, amelyik a megfelelő gombot nyomja meg a találkozó folyamán. Természetesen a rendszer mást is tud: minthogy a különböző mozzanatok egyszersmind játékosokhoz is köthetők, mindenkiről statisztikát is vezet, azaz naprakészen megtalálható, hogy például ki hány gólt lőtt, hányszor volt kiállítva.

Az elmúlt hét végén hagyományos módon Budapesten tartották az európai kupák sorsolását, és a ceremóniát megelőzően a szövetség képviselői rövid bemutatót tartottak a LEN illetékeseinek: az egyik kivetítőn a pekingi olimpiai döntő dicső képei pörögtek, a másikon azt láthatták, miként használják a rendszert, a harmadikon pedig azt, hogy mit lát az oldalt kívülről figyelő pólóbarát. A hatás egyértelmű volt: az európai szövetség illetékeseit lenyűgözte a magyar technika, januárban immár széles körű prezentáció következik egy nagyobb vízilabdás fórumon, azt követően pedig alighanem a LEN is átveszi a magyar rendszert, hogy segítségével mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az európai kupák és a kontinensviadalok történései. A vívásból ismert találatjelzők, a kajak-kenus rajtgépek és az öttusaviadalok pontszámláló szisztémája után újabb sportágban jut főszerephez egy magyar találmány.

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
54 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik