Kiütötték a Liverpoolt

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.11.13. 01:29
Címkék

A legapróbb jelét sem lehetett észrevenni annak, hogy a Liverpoolt revánsvágy fűti, amiért a Tottenham véget vetett bajnoki veretlenségének – a szerda esti Ligakupa-meccsen ugyanis felettébb tartalékos összeállításban (angol futballista nélkül, igaz, Fernando Torresszel a soraiban) futott ki a gyepre a Spurs ellen. Meg is lett az „eredménye”: akárcsak a 2–1gyel záruló bajnokin, Roman Pavljucsenko ezúttal is betalált a Pool kapujába, majd az orosz csatárnak gólpasszt adó Frazier Campbell kétszer volt eredményes a hezitáló védők mélázása közben, és még le sem fújták az első félidőt; jelzésértékű, hogy a „vörösök” már az első 45 percben annyi gólt nyeltek be, mint az idény eddigi meccsein egyszer sem. No igen, ez a liverpooli védelem nem az a liverpooli védelem volt, és mi, magyarok már abban bíztunk, hogy Rafa Benítez kapuscserére szánja el magát – merthogy Diego Cavalieri mögött ezen az estén Gulácsi Péter volt a második számú kapus.

A fiatal futballista végül nem kapott játéklehetőséget, de talán nem is bánja, hogy kimaradt a blamából, a címvédő Tottenham tükörsimán továbbjutott. Feltétlenül megjegyzendő, hogy a Harry Redknapp menedzser érkezése óta lejátszott hat tétmérkőzéséből ötöt megnyert a Tottenham, egyszer pedig döntetlenre végzett (Arsenal, 4–4).

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
11 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
29 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
31 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
47 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
48 perce
Ezek is érdekelhetik