Nincs meglepetés a névsorban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék

Hétfőn nyilvánosságra került – többek között a Magyar Labdarúgó-szövetséggel szemben pert indító s azt megnyerő FTC Pártolói Egyesület honlapján – az MLSZ fellebbviteli licencadó bizottsága azon tagjainak neve, akik 2006 júliusában a Ferencváros élvonalbeli kizárásáról döntöttek. A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 16-i jogerős döntése értelmében az MLSZ köteles volt kiadni az egyébként alapesetben sem „titkosítható” névsort az ügyben nyertes FTC PE-nek.

A furcsa országban, amelyben a „rend, fegyelem, törvényesség” jelszavát zászlajára tűző szövetségnek egy egyesület „személyében” civil őre akad, a történet ezzel nem ér véget.

„A nevek ismeretében idővel meghatározható, hogy a bizottság tagjai valóban megfeleltek-e a személyüket, illetve kompetenciájukat érintő kritériumoknak – nyilatkozta Budai Máté, az egyesület szóvivője. – A felvetés továbbra is ugyanaz: betartotta-e saját szabályait az MLSZ? A jelenleg rendelkezésünkre álló információk, pontosabban a birtokunkban lévő kétezer-hatos adatok szerint jogász igen, könyvvizsgáló viszont nem volt a döntéshozók között, de további kérdések is válaszra várnak. Érdemes lenne például eloszlatni a semlegességgel kapcsolatosan felmerülő aggályokat.”

A 2006-os klublicencszabályzat 3.3.3-as pontja szerint a licencadó testületnek valóban alkalmaznia kell legalább egy szakképzett jogászt és egy könyvvizsgálót, mindamellett ennek a követelménynek a grémium – egy szakértő megbízásos alkalmazásával – eleget is tehetett.

„Nem foglalkoztam vele, hogy több mint két évvel ezelőtt kik alkották az ominózus bizottságot – mondta Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára. – Arra ügyeltem, hogy bőven határidőn belül közreadjuk a neveket. Feltételezem, a testület tagjai minden szempontból megfelelnek a kétezerhatos kívánalmaknak.”

Aggódni más miatt kell: különböző internetes fórumokon órákkal a névsor megjelenését követően már a tagok személyes adataira, fotóira és telefonszámaira is rábukkanhatott a még oly felületes kereső.

„Annak idején Laczkó Jánost nem zaklatták, amikor a nyilvánosság elé állt, de akkor sem szerencsés, hogy a neveken túl személyes adatok is keringenek az interneten” – reagált felvetésünkre a szóvivő.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
52 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
58 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik