Káté, a megüthetetlen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék

Lépjünk gyorsan túl azon, hogy Bernáth István inkább birkózásban, mint ökölvívásban próbált egy kört menni az Eb-n (nem sikerült neki, a második menetben leléptették), és inkább díjazzuk azt, hogy Káté Gyula értékelhető találatot sem kapva jutott túl a bosnyák Dzemal Fetahovicon. A legutóbbi két Eb-ről bronzot hozó Káté minden menetet 2:0-ra nyert meg, és készülhet az orosz Makszim Ignatyev elleni, már az éremért zajló összecsapásra.

„Jó formában érzem magam, és le akarom győzni az oroszt. Az arany a célom!” – jelentette

ki az MTK 64 kilós bunyósa. Idősb Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint is összejöhet a bravúr (magyar bunyós a 2005ös világbajnokság, Bedák Pál Szergej Kazakov elleni sikere óta nem vert meg oroszt világversenyen), feltéve, hogy sikerül az Ignatyev által vártnál is nagyobb tempót diktálni.

Két súlycsoporttal feljebb Szili István is eljutott az éremkapuig, a nemzetisége alapján talán lesajnált, ugyanakkor a bőrszíne alapján egyértelműen más kultúrából érkező norvég Glodi Eneste megverésével. A nyáron majdnem a profik közé álló Szili a nyolc között az ukrán Ivan Szenajjal párbajozik – élete első világversenyes érméért.

Kedden Ungvári István (48 kg) a fehérorosz Anton Bekissel, Varga Miklós (60 kg) a grúz Koba Phakadzéval, Bacskai Balázs (69 kg) pedig a török Abdulkadir Koroglinnal találkozik, mindhárom mérkőzés tétje az elődöntőbe jutás, egyúttal az érem lesz.

Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
42 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
48 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
1 órája

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik