Az ikon a négyszázadikon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék

Több mint 15 éve, 1993. március 28-án a Bologna ellen játszotta első bajnokiját a Romában Francesco Totti, és többek között Szinisa Mihajlovics bődületes szabadrúgásával 2–0-ra nyert is a csapat; nem mellesleg a „farkasokat” 1992 és 1994 között szolgáló legendás szerb védőnek ez volt az egyetlen bajnoki találata a klub színeiben.

Mindezt csak azért érdemes feleleveníteni, mert a két úriember szombat este ismét összefutott, a 32 esztendős Totti még mindig futballistaként, Mihajlovics viszont edzői minőségben, hiszen ő lett a hétfőn menesztett Daniele Arrigoni utóda a fordulónak utolsó előttiként nekivágó Bolognánál. A Roma 10-ese, egyben csapatkapitánya ráadásul mérföldkőhöz érkezett, mert a szombati volt pályafutása 400. meccse a Serie A-ban – de nyilván nem a legemlékezetesebb.

A Chelsea felett aratott – valljuk meg – nem várt Bajnokok Ligája-diadal után Luciano Spalletti emberei önbizalomtól duzzadva léphettek pályára Bolognában, ehhez képest inkább a házigazdák álltak közelebb a gólszerzéshez az első félidőben. Fordulás után viszont megszületett az első gól: a jubiláló Totti szerezte (167. alkalommal volt eredményes a Serie A-ban), és sokáig úgy tűnt, ő vet véget a fővárosiak négymeccses bajnoki kudarcsorozatának. Csakhogy Cicinho öngólja megmentette a hazaiakat.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
12 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik