Romokban a rómaiak

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.11.02. 01:11
Címkék

A szombati Juventus–Roma rangadón mindkét együttes számára a felzárkózás volt a tét, de micsoda különbség: a torinóiak az élbolyhoz akartak közelíteni, míg a pocsékul szereplő fővárosiak a kiesőzónától távolodtak volna.

Bár a csapatokban sok volt a sérült, az igazi vezér talán a „farkasoknál” hiányzott: Francesco Totti a pénteki edzésen fájdalmat érzett a térdében, ezért el sem utazott Torinóba. Luciano Spalletti lassan hozzászokhat a támadó távollétéhez, és így is támadó szellemű tizenegyet küldött pályára, amely húsz perc elteltével majdnem meg is szerezte a vezetést. Christian Panucci jobb oldali beadását követően Alex Manninger már nem érte el a labdát, de a jobb kapufa kisegítette. A másik kapunál azonban balszerencséjük volt a torinóiaknak, mert a magára hagyott Giorgio Chiellini öt méterről a legrosszabb helyre fejelt – Doniba.

A félidő hajrájában aztán jött egy már-már szokásosnak tűnő művelet: Alessandro Del Piero+25 méteres szabadrúgás=gól. A Juve veteránja „ezredszer” is csapata segítségére sietett, sőt egy perccel azután, hogy bődületes erővel a jobb felső sarokba lőtt, akár duplázhatott is volna, ám kapáslövése után a labda az oldalhálóban kötött ki. A szünet után Amauri ollózását védte bravúrral Doni, majd ismét Del Piero következett, ezúttal előkészítőként – labdájával Marco Marchionni tört be a tizenhatosra, kicselezte John Arne Riisét, majd szépen pöckölt el a kapus felett, megpecsételve a vendégek sorsát.

A legutóbb még ezüstérmes Roma sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, és kedden újabb kemény teszt, a Chelsea vár rá a Bajnokok Ligájában. A kérdés már csak az, a fővárosiak Spallettivel vagy nélküle fogadják az angolokat…

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
17 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
46 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
51 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik