Két játékos hosszabbít

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék

A remekül szereplő Vasasban hamarosan szerződést hosszabbíthat néhány kulcsjátékos. A rajt előtt sokat kritizált Jámbor János tulajdonos öt év gyengébb szereplés után olyan csapatot hozott össze a XIII. kerületben, amely méltó lehet a nagy elődökhöz, s ez őt dicséri. Az üzletember a földön tartotta a fizetéseket, nem dobálózott átigazoláspénzekkel vagy mesebeli juttatásokkal. Hogy Jámbor János valóban távozik-e Angyalföldről, mint ahogy korábban bejelentette, néhány héten belül eldől. Mindenesetre már megkezdődtek a tárgyalások a jövővel kapcsolatban. Hamarosan egy tengerentúli és egy európai befektetőjelölttel ülnek le a Vasas vezetői. De nem csak a háttérre figyelnek, amint beszámoltunk róla, Vancsa Miklós ügyvezető többször beszélt már a csapat kulcsjátékosaival. Németh Gábornak, Németh Norbertnek és Lázok Jánosnak a jövő nyáron jár le a szerződése, s információink szerint előbbi kettővel gyakorlatilag mindenben megegyeztek a folytatásról. Ez azt jelentheti, hogy a kapus és a házi gólkirály újabb kétéves szerződést írhat alá. Lázok János korábban többször is hangsúlyozta, itthon csak a Vasasban szeretne futballozni, ám elképzelhető, hogy a csatár már a télen külföldön folytatja.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
5 órája

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
5 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
6 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik