Benzema új fejezetet nyitott

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék

Kedden késő este a Bordeaux bezsebelte a három pontot, és hat év után ismét a Ligue 1 első helyén találta magát. Igaz, másnap helyreállt a világ rendje, vagyis a legutóbbi hét kiírást megnyerő Lyon visszafoglalta a trónt, miután nagy nehezen legyőzte a bajnokságban – és a címvédő ellen immár 14 mérkőzés óta – nyeretlen Sochaux-t.

Nehezen, hiszen a ligautolsó eleve többet birtokolta a labdát, nem véletlen, hogy Claude Puel edző a második játékrész elején már négy csatárral próbálta feltörni a Sochaux védelmét. Ami sikerült is, mondani sem kell, hogy Karim Benzemának köszönhetően, aki idénybeli hetedik bajnoki gólját jegyezte; Stéphane Dalmat kiállítása után César Delgado a hajrában biztossá tette a lyoniak sikerét, egyszersmind azt, hogy a címvédő három sikertelen próbálkozás után újra nyerjen a Ligue 1-ben.

A hárommeccses rossz sorozatra (két döntetlen, egy vereség) azért érdemes felhívni a figyelmet, mert ezen időszakban egyetlen csatár sem szerzett gólt, s mivel Benzema a maga hét találatával toronymagasan vezeti a házi góllövőlistát, már-már azt hihetnénk, igazából egyetlen labdarúgón múlik a Lyon eredményessége.

És azt sem árt megemlíteni, hogy a bordeaux-iaktól 4–0-s vereséget szenvedő Le Havre edzője, Jean-Marc Nobilo a súlyos csapás után megállapította: „Ilyen lehengerlő futballt egyetlen csapattól sem láttam az idényben.”

Pedig van összehasonlítási alapja, mert már a Lyont is látta testközelből…

Legfrissebb hírek

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
5 perce

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
16 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
34 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
35 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
36 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
37 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
38 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
53 perce
Ezek is érdekelhetik