Újrajátszaná a tavalyit

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék

Talmácsi Gábor a Malajziai Nagydíjra készül – a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei utolsó előtti futamán győzni szeretne, ez kellene ahhoz, hogy közelebb kerüljön céljához, az év végi ezüsthöz. Tavaly sikerült (Talma fölényesen nyert Sepangban), úgyhogy van alapja a bizakodásnak.

Hogy van a keze?

Jót tett a pihenés – az utóbbi napok ugyanis azzal teltek. Voltam Szingapúrban és Kuala Lumpurban, közben azonban folyamatosan edzettem, hiszen a lehető legjobb teljesítményt szeretném nyújtani az utolsó két futamon. Ennek érdekében kipróbáltam a jógát – sohasem hittem volna, hogy ilyen messzire kell jönnöm ezért. Nagyon tetszik, főleg azért, mert sok benne a nyújtó gyakorlat, amire a motorozáshoz nagy szükség van. Nem könnyű mozgásforma, de könnyű megszeretni.

A hét végén még injekciózzák a csuklóját?

Nem. Legalábbis a pénteki edzéseken biztosan nem, azután majd meglátjuk, lesz-e rá szükség.

Megy már a fekvőtámasz?

Ha arra kíváncsi, hogy hajlik-e már rendesen a csuklóm, az a válaszom, hogy sajnos nem, úgyhogy fekvőtámaszozni sem tudok. De nem is számítottam másra, elég, ha csak abból indulunk ki, hogy Casey Stoner mennyit szenved ugyanezzel a sérüléssel... Más csonttörés két-három hét alatt rendbe jön, de a csukló ebből a szempontból a legrosszabb. Ezt sajnos a saját bőrömön is tapasztalom, hiszen a másik kezem évekkel ezelőtt sérült meg, és még mindig nem gyógyult meg teljesen.

És a motorja milyen állapotban van?

Az egyik teljesen kész, a másikba azonban még nem tették be a motorblokkot, mert az egyik szerelőm hozta kézipogygyászként Olaszországból, viszont késett a gépe.

Kézipoggyászként motorblokkot?

Persze! A reptereken már nem is csodálkoznak az ilyesmin, belátják, ez annál fontosabb alkatrész, hogy elkallódjon valahol menet közben. Az efféle óvintézkedések jelentik a garanciát arra, hogy az első edzésnapra már minden rendben legyen.

Változtattak valamit tavaly óta a sepangi pályán?

Semmit. Még mindig ugyanolyan jó, mint egy évvel ezelőtt. Csütörtökön mentem rajta néhány kört robogóval, és fülig ért a szám. Nem tudom, mi okozza ezt, talán hogy élvezem a vonalvezetését, a ritmusát, de motortól és időjárástól függetlenül szeretek itt lenni. Apropó, időjárás! Mindennap kora délután leszakad az ég, így könnyen lehet, hogy az edzések vizes pályán zajlanak, a verseny pedig szárazon, úgyhogy mindenre fel kell készülni.

A győzelem a cél?

Nem lehet más. Ahhoz, hogy megszerezzem az év végi ezüstöt – márpedig ez a tervem –, Stefan Bradlt és Simone Corsit is meg kell előznöm. Talán utóbbit lesz könnyebb, mert Bradl motorja eszeveszetten gyors az utóbbi időben. Persze őt is megpróbálom legyőzni. Tavaly fölényesen nyertem Sepangban, jó lenne, ha megint sikerülne.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
4 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik