Foci az örökrangadó árnyékában

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2008.10.12. 02:00
Címkék

Nagy nap köszönt a ferencvárosi labdarúgókra, hosszú idő, több mint két év után újra az MTK-val mérkőzhetnek. Igaz, örökrangadónak túlzással sem lehet beállítani az összecsapást, hiszen az NB II Keleti csoportjában szerénykedő Fradi a zömében 19–20 éves fiatalokból álló MTK Budapest II-t fogadja. Simon Antal, az MTK Budapest II mestere és tanítványai nem kevés izgalommal készülnek a mérkőzésre. A szakember elmondta, noha a szabályok lehetővé tennék, hogy az élvonalban szereplő együttes játsszon a Fradi ellen, erre senki sem gondolt. A fiatalokból álló csapat számára nagy kihívást jelent a Ferencváros elleni játék, nem is kell motiválni a játékosokat. Ráadásul a Sport2 is közvetíti a találkozót, így aztán sokan láthatják, kik azok a tehetségek, akik kikerültek az agárdi Sándor Károly Labdarúgó-akadémiáról. Simon Antal leszögezte, természetesen fontos az eredmény, de lényegesebb a produkció színvonala.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
4 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik