Magyarok nélküli nap

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.09.24. 00:55
Címkék

Hathatós magyar segítséggel jutott el a Német Kupa második fordulójáig a másodosztályú Augsburg, amely a sorozat első körében tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást az egy osztállyal lejjebb porosodó Paderbornnal szemben: Szabics Imre a hosszabbítás lejárta előtt négy perccel egyenlített (1–1), majd a saját tizenegyesét is berúgva járult hozzá a sikerhez. A korábbi ferencvárosi futballista kedden a Bayer Leverkusen elleni második körös összecsapáson nem kapott helyet az Augsburg kezdő tizenegyében, sőt a kupanyitányon eltiltott, a bajnokságban öt mérkőzésen négyszer eredményes Torghelle Sándor sem – merthogy a tiltás erre a mérkőzésre is vonatkozott.

A két együttes közti 29 hely különbség (a Leverkusen 5. az élvonalban, az Augsburg meg 16. a másodosztályban) csak a 36. percben mutatkozott meg az eredményjelzőn is. A szinte a legerősebb összeállításukban szereplő, többek között a német futball egyik új üdvöskéjével, Patrick Helmesszel (öt bajnoki/hat gól) felálló gyógyszergyáriak Stefan Kiessling a világ végéről, na jó, csak jó 30 méterről lőtt szemfüles találatával megszerezték a vezetést, és végül simán továbbjutottak.

A sanyarú sorsú, sérülések vagy betegség miatt több mint egy tucat (!) játékosát, így Huszti Szabolcsot is nélkülöző Hannover hiába kérelmezett halasztást érthető okokból, a szövetség döntése értelmében le kellett játszania meccsét a Bundesliga-éllovas Schalke otthonában, és a papírformának megfelelően elvérzett; nem árt külön hangsúlyozni, hogy a bajnokságban már háromgólos (és egy gólpasszos) Heiko Westermann, a gelsenkircheniek válogatott labdarúgója ezúttal kétszer is betalált – aki esetleg nem tudná, ő hátvédként futballozik.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
7 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
25 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
26 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
27 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
28 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
43 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
44 perce
Ezek is érdekelhetik