Vabank. Székesfehérvárott bevallják, ezt játsszák. A mókuskerék pörög, nehéz kiszállni belőle. Maximum ugrani lehetne, kiugrani a semmibe, de az hihetetlen áldozatokkal járna.
Tavaly vállalták az osztrák jégkorong-ligát, nem volt sok választásuk. A magyar bajnokságot kinőtték, az Interliga megszűnt (a sorozat utolsó trófeája amúgy szintén a polcon), a Kontinentális Kupa négyes döntőjét sporttörténelmet írva háromszor egymás után rendezték meg.
Hogyan tovább?
A csapatot nem akarták szélnek ereszteni, idősebb Ocskay Gábor és Tóth István kezet fogott, majd kockáztatott. Hogy bejött-e? Ha azt vesszük, hogy a tavalyi szezon sincs még anyagilag lezárva, és cirka húszmillió forint hiányzik hozzá, akkor aligha.
Ha viszont sportszakmai oldalról közelítjük meg a kérdést, egyértelmű a válasz. A válogatott profitált belőle. Nem keveset. Egy ország örült. A kanadai-olasz kapitány sírt, amikor a magyar himnuszt hallgatta. Nem lehet az érzést pénzben kifejezni. De a vasárnap esti mérkőzést is említhetjük, amikor is a hétmillió eurós költségvetésű osztrák sztárcsapat, a Red Bull Salzburg legyőzését követően háromezer szurkoló felejthetetlen pillanatokkal gazdagodva, örömittasan indult haza.
Ördögi kör ez. Az előző szezonban az első tizenöt meccsét elbukta a Volán. A pénteken rajtolóban kettőből két győzelemnél tart. Kanadai és svéd minőségi légiósok a csapatban. Nem olcsóak. És az A-csoportos világbajnokságra készülő honi sztárokat, a szapporói hősöket is illik jól megfizetni.
Viszont a szezon végéig nincs meg rájuk a pénz. Még vagy százmillió hiányzik. Kellenek az eredmények, nagyon kellenek, valaki csak felfigyel a csapatra. A Salzburg legyőzése után sokan álltak sorba bérletért. De ez még kevés. Hát igen, a vabank, az bizony vabank.
A pécsi női kosarasok tudnának erről beszélni. Éveken keresztül játszották ezt. Majd bajba kerültek. Nagy bajba. Az Alba Volán hokicsapatára nem várhat ez a sors. Az Alba Volán hokicsapatára – hangsúlyozzuk! Így, névadó szponzor nélkül.
Ha lenne, talán ezt a csúnya vabank szót is elfelejthetnénk.